Brandon Hackett
Interjúk,  Média

Én a klasszikus Star Wars nemzedékhez tartozom – interjú Brandon Hackettel

Brandon Hackett – Markovics Botond – minden kétséget kizáróan hazánk legismertebb science fiction szerzője. Három éve a Xeno megjelenésekor kaptam fel rá a fejem, akkoriban kezdtem el tapogatózni a magyar kortárs szerzőink felé, de végül az Eldobható testek című regényét olvastam először, ami a tizenharmadik a sorban.
A szeptemberben megjelent, transzhumanizmus témáját boncolgató, remek társadalmi sci-fi írójával beszélgettem: interjú Brandon Hackettel.

Sokan már kissrác, kislány korukban elköteleződnek a tudományos fantasztikum irányába, mások csak felnőtt fejjel fedezik fel ezt a korlátlan és kortalan szórakozást nyújtó műfajt. Téged mikor talált meg a science fiction?

Én a klasszikus Star Wars nemzedékhez tartozom, A birodalom visszavág volt életem egyik első moziélménye hat éves koromban, és azonnal el is varázsoltak az űrkalandok, majd lassanként kialakult bennem a jövő és a világmindenség iránti kíváncsiság. Nyolc évesen sci-fi könyveket és képregényeket olvastam, szóval, amióta eszemet tudom, tele van a fejem science fictionnel. Írni is viszonylag korán kezdtem, szintén valamikor nyolc éves korom környékén egy kockás spirálfüzetbe, majd utána sok évig inkább képregényeket próbáltam rajzolni, mielőtt aztán tizenévesen végleg visszatértem az íráshoz. Persze, innen még jó hosszú út vezetett el a jelenig.

Millió és egy alműfaja van a zsánernek, minden rajongónak van preferált területe. Úgy tudom, hogy te a poszthumán-transzhumán történeteket kedveled leginkább. Mi vezetett a tudományos fantasztikum ezen ágába?

A kétezres évek elején kezdtem el publikálni, és az első regényeim space fantasy-k voltak (nagyjából, mint a Star Wars), űrhajók, hősök, izgalmas kalandok, de azért mélyen már azokban a történetekben is megjelentek azok a komolyabb társadalmi kérdések, amelyek később egyre hangsúlyosabbá váltak a regényeimben.

Aztán néhány év publikálás után feltettem magamnak a kérdést, hogy valójában miért is írok, illetve mi az, amit igazán szeretnék írni. Akkortájt rengeteg tudományos ismeretterjesztő könyvet és cikket olvasgattam, és fokozatosan rájöttem, hogy a világ sokkal érdekesebb irányba halad, mint korábban képzeltem, és egészen másfajta ötleteim, gondolataim kezdtek előtérbe kerülni, mint például a transzhumán-poszthumán témák, valamint a technológiai fejlődés az emberi társadalomra gyakorolt hatásai. Az emberiség mára eljutott arra a fejlettségi szintre, hogy realitássá vált az, hogy a technológia mindenható és egyben mindenpusztító is lehet. Eközben pedig az új technológiai vívmányok sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint korábban bármi, elég csak az internetre gondolni, ami alig néhány évtized alatt alapjaiban formálta át a világunkat és az életünket. Realitássá kezd válni a kereskedelmi űrutazás, eljutottunk a benzinmeghajtású autózás végnapjaiba, a mesterséges intelligencia kutatások is rohamléptekkel haladnak.

És mi más érdekelné a legjobban az embert, mint a meghosszabbított, kiterjesztett élet lehetősége, vagy a halhatatlan létezés? Leegyszerűsítve ez a transzhumanizmus lényege, a saját testi létezésünk kiterjesztése, vagy akár a tudat függetlenítése a test korlátaitól, és ezzel egy szabadabb létezés elérése. Szerintem a most megjelent Eldobható testek című regényem az, ami talán a legerőteljesebben foglalkozik ezzel a kérdéskörrel.


“Minden egyes időutazás megváltoztat valamit az időfolyamban, ami a későbbi években, évszázadokban egyre komolyabb következményekkel jár. Akaratunkon kívül is mértéktelenül szennyezzük az időfolyamot. De ezt tettük mindig is: szennyeztük a levegőt, az óceánokat, kizsigereltük a Földet, és most, hogy lehetőség nyílt rá, megtesszük az idővel is.”

Brandon Hackett: Az időutazás napja


Manapság nem kell megelégednünk a nyomtatott világokkal: nézhetjük, játszhatjuk is az egyre élethűbb, egyre gyönyörűbb új világokban játszódó sztorikat. Neked van kedvenc science fiction univerzumod? A könyves világon túl, milyen platformokon kalandozol szívesen?

Valóban igyekszem a könyveken túl minden más médiumból is kimazsolázni az engem érdeklő történeteket, úgyhogy képregényeket és mangákat is olvasok, valamint sorozatokat és filmeket is nézek, plusz még ott van a videojátékoknak az a történetközpontú része, ami engem érdekel. Mindez azt jelenti, hogy nagyon okosan kell válogatnom, mert egyszerűen nincs idő mindenre. Így megpróbálom a nekem szóló történeteket megtalálni. Rengeteg nagyon jó sorozat van manapság, de fura módon az utóbbi évekből származó kedvenceim között nagyon kevés a scifi vagy fantasy. Komoly science fiction mozi pedig sajnos viszonylag kevés készül, ugyanis a legtöbb film igyekszik minél szélesebb közönséghez szólni, pláne, ha sokba kerül, és ez gyakran korlátozza a lehetőségeket is. Úgyhogy mostanában főleg a könyvek, képregények és a videojátékok területén találtam magamnak friss kedvenceket.

Ahogy sok kortársad, úgy te is külföldi álnév alatt írod a regényeid. Mit gondolsz: könnyebb külföldi névvel Magyarországon?

Amikor az első regényeim megjelentek – ez még az ezredforduló elején történt -, könnyebb volt álnévvel eladni a könyveket, sőt, mondhatni, ez akkortájt kiadói elvárás volt. Ráadásul egy álnév révén én is el akartam választani az írást a polgári foglalkozásomtól. Aztán ez így maradt. Ha ma kezdenék el írni, biztos, hogy saját néven tenném, viszont most már nem sok értelme van változtatni, de szerencsére ezt az olvasók is elfogadták.

Viszont sem külföldi névvel, sem magyar névvel nem könnyű ma magyar sci-fi/fantasy írónak lenni idehaza. Míg a szépírók köré elég szép marketing épül, a fantasztikus zsáner olvasói érezhetően sokkal „keményebbek” a magyar szerzőkkel. Még ma is sokan vannak, akik elvből nem hajlandóak magyar sci-fit vagy fantasyt olvasni, mert az úgyis csak rossz lehet. Kevesen is publikálunk rendszeresen, így nem egymás vetélytársai vagyunk, mert a könyvesboltok polcain híres angolszász fantasztikus szerzők könyveivel kell versenyre kelnünk, amelyek közül sok számos rangos díjat nyert, vagy sorozat, film készült belőlük. Ez viszont szerintem jó dolog, mert miért kellene másként nézni egy magyar regényre csak azért, mert magyar? Az olvasó jó könyveket, jó történeteket keres, és lényegtelen, hogy ki írta. És az „igazi művészet” azt elérni, hogy például az én regényemet is megvásárolják az angolszász sztárszerzők könyvei mellett. Annak nagyon örülök és hálás is vagyok érte, hogy ez jó ideje tartósan sikerül, viszont tény, hogy rengeteget is dolgozom azért, hogy az olvasók bizalmat szavazzanak az újabb és újabb könyveimnek.

A science fiction egy különleges műfaj, ahol meg kell találni a fikció és a tudományos háttér közötti egyensúlyt. Mennyire ásod bele magad szakkönyvekbe egy-egy regény születése előtt/közben?

Ez az adott regénytől függ. Általában sokat szoktam az adott téma kapcsán olvasni, főleg gondolatébresztés céljából, de nagyon fontosnak tartom, hogy megtaláljam azt az arányt, hogy mindebből minek kell ténylegesen bekerülnie a történetbe. Régen, hogy is fogalmazzak, sokkal okoskodóbban írtam. Tudod, van az a szöveg, amikor az író kicsit hivalkodik azzal, hogy ő mennyire tájékozott, de ezt a hozzáállást az utóbbi években szerintem „kinőttem”. Igyekszem úgy írni, hogy a tudomány a mélyben ott legyen, de ne tolakodjon előre, és pont annyira legyen csak ott, hogy bárki, még, aki életében először vesz a kezébe science fictiont, is be tudja fogadni a történetet, és ha esetleg nem is ért valamit rögtön, az ne váljon az olvasási élmény kárára.

Néha találkozom olyan véleményekkel, hogy valaki fél science fictiont olvasni, mert attól tart, talán túl bonyolult lesz a számára. Könnyű persze belefutni olyan sci-fibe, ami tényleg túl komplex és átlagolvasónak túl sok tudományos témáról magyaráz, de szeretem azt hinni, hogy az utóbbi regényeimben már egyre inkább érzem ezeket az arányokat, ezért bátran merem ajánlani olyan olvasóknak is, akiket érdekel a jövő, viszont kicsit azért bizonytalanok abban, hogy tudnának élvezni egy sci-fi regényt.

Brandon Hackett
Brandon Hackett (Markovics Botond) az M5 Fülszöveg műsorában

És ha már itt tartunk, hogy néz ki nálad az írás folyamata?

Mivel munka mellett írok, ezért a szabadidő és a hétvége áll rendelkezésemre. Ez a hobbim, szenvedélyem is, így a szabadidőm egy részét ezzel töltöm, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a párom is író, ezért könnyen össze tudjuk hangolni az életünket és az írást.

Alapvetően fegyelmezett írónak tartom magam, de ez sajnos nem mindig működik, mert egy regényből nagyon könnyű kizuhanni, elég, ha csak pár napig nincs időm írni, és máris elveszik a lendület. Ezért amikor el merek kezdeni egy új történetet, megpróbálok egy heti leütésszámot belőni, aztán vagy sikerül tartani, vagy nem. Nálam a nyers kézirat gyakorlatilag még olvashatatlan, mert rettentően csapongva írok, előfordul, hogy a regény felénél már elkezdem megírni az utolsó jelenetet, és végig mozaikosan írok: ha egy új jelenet elkezd motoszkálni bennem, azt elkezdem írni, legalábbis a lényegét, aztán később tisztítom le a szöveget, és kezdek jelenet helyett mondat szinten gondolkodni. A zaj nem szokott zavarni, mert szinte mindig valami zenét hallgatok, lehetőleg olyat, amiben nincs szöveg, így többnyire a filmzenék vagy elektronikus zene keveréke az, ami segít elszeparálódni a külvilágtól.

A legújabb „találmányom” pedig, ami idén nagyon erősen inspirál, az, hogy heti többször járok futni. Körülbelül egy órás távra vagyok most ráállva, ami közben elképesztően ki tud kapcsolni az agyam, és félelmetes hatékonysággal tudom a futás monotonitása közben az adott történetet összerakni. Szerintem sosem működött még semmi ennyire írásilag, mint a futás közbeni ötletelés, gondolkodás.

Szeptember 17-én jelent meg a legújabb könyved, az Eldobható testek. Könnyen íródott a regény, vagy volt szükség nagy újjászületésekre a szövegben?

Ez a regény lassabban született, mint szerettem volna, részben azért, mert 2018-ban például több novellát is írtam, valamint megjelent az Isten gépei című regényeim javított, jubileumi 10 éves kiadása, és ezek rengeteg időt elvettek. Az Eldobható testek ráadásul a legmonumentálisabb regényem, egy hatalmas társadalmi változást akartam benne végigvezetni lépésről lépésre. Eleinte emiatt több kötetben gondolkodtam, de aztán rájöttem, hogy ezt egyben kell megírnom. Így viszont kétszer meg kellett gondolnom, hogy mi az, amire feltétlenül szükség van, hogy ne szálljon el a regény terjedelme. Ezt a takarékos írást nagyon élveztem, ráadásul rengeteget is tanultam belőle.

Ráadásul maximalista vagyok, szóval, nem nyugszom, amíg a lehető legjobbá nem válik a kézirat. Úgyhogy először én szoktam a tőlem telhető legjobbra csiszolni a regényt, aztán a próbaolvasók, kiadói visszajelzések alapján szétszedem és újra összerakom, többször is, majd a szerkesztés során szintén, és ekkor születik csak meg a végleges verzió. Van, akinél ez másképp működik, hiszen ahány író, annyi módszer, viszont egy biztos: a munkát nem lehet kispórolni. Egy regény sem lesz igazán jó, ha az író nem tesz meg minden tőle telhetőt ezért.

Számomra külön öröm volt, hogy egy nagyon erős, nagyon kompetens női főszereplőt állítottál a regény élére. Mennyivel melósabb egy ellenkező nemből való szereplővel dolgozni?

Úgy fogalmaznék, hogy számomra nagyobb kihívás női főszereplőt írni, és egyben egy sokkal érdekesebb utazás. Mindig is szerettem női hősöket, és ragaszkodom is hozzájuk a kezdetektől. Az előző regényem, a Xeno főhőse egy idegen fajokat tanulmányozó, pacifista kutatónő, de előtte is, már az első regényeimtől kezdve mindig akadtak női főszereplőim.

Az Eldobható testek főhőse Vireni Orlando egy esendő, és egy már-már kényszeres igazságkereső személyiség, akinek a történet előrehaladtával nemcsak a világ változásaival kell megküzdenie, hanem a saját elvei is nagyon komoly nyomás és dilemmák elé kerülnek. A történetnek ez a személyes szála nekem csak női szereplővel működött (bár, a regény ezzel a mitől nő a nő és mitől férfi a férfi kérdéssel is elég sokat foglalkozik). Szerintem a science fiction irodalomban a női főhősök révén egy csomó mindenről máshogy, másképp, más hangsúlyokkal lehet beszélni, mesélni.


“Különös az emberi elbizakodottság, amely azt kívánja, hogy minden út elvezessen valahová.”

Brandon Hackett: Az ember könyve


Az Eldobható testekben remek témákat boncolgatsz, rendkívül intelligens módon. Nem csodálkoznék, ha a könyv külföldön is megállná a helyét. Sőt, továbbmegyek. Olvasás közben már vászonra képzeltem. Van arra reális esély, hogy magyar sci-fi kerüljön a kinti piacra?

Sajnos a külföldi, angol nyelvű megjelenés nem azon múlik, hogy milyen jó egy adott könyv, ugyanis az angolszász piac nagyon zárt a más nyelvterületről érkező könyvekkel, szerzőkkel kapcsolatban. Oda bekerülni javarészt szerencse és kapcsolatok függvénye. Én még viszonylag messzire is jutottam, pár éve Ernest Cline, a Ready Player One irodalmi ügynöke karolta fel Az időutazás napja című regényem angol fordítását, de így sem jutottunk közelebb az angol megjelenéshez. Szóval, ebbe kicsit belekóstolva, azt mondanám, hogy reális esély nincs. Viszont valamilyen esély az mindig van, így én csak annyit tudok tenni, hogy nem adom fel, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle végül.

Mik a tervek a jövőre nézve? Dolgozol jelenleg új regényen?

Igen, készül a következő regény, és mivel nyakig benne vagyok, nagy a lelkesedésem is.  Az írás egyik különös élménye a számomra mindig az, hogy mire az aktuális regényem megjelenik, és az olvasók végre a kezükbe vehetik, én már régen kiléptem abból a történetből, és egy másik közepén járok. Amiről egyébként lelkesen mesélnék, de hát jelenleg még nincs értelme. Eközben az éppen megjelent regényről utólag sokkal nehezebb már mindez, mert a történet, a karakterek és a világ egyre jobban elhalványodik a fejemben.

Most fut közben a 24.hu-n egy szombatonként jelentkező, egyperces novellasorozatom Jövőszilánkok címmel, és ugyan régen nem igazán kedveltem a novellaírást, de ez most változni látszik, így nem kizárt, hogy ha lesz kedvem, néhány rövidebb történetbe is belevágok közben.

Amennyiben szeretnéd figyelemmel kísérni Brandon Hackett munkásságát, kövesd a Facebook oldalát, vagy a hivatalos honlapját. Az Eldobható testekbe beleolvashattok és meg is vásárolhatjátok az Agave Könyvek kiadó oldalán.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.