Ne feszítsd túl a húrt
Irodalom,  Novella

Ne feszítsd túl a húrt

Nem volt vallásos most mégis kétségbeesetten imádkozni próbált. Összekulcsolta a kezét, mint ahogy gyerekkorában a nagyanyja tanította. Biztos, ami biztos szorosan behunyta a szemét is. De csak az jutott eszébe, hogy “én istenem jó istenem lecsukódik már a szemem”. Nem tűnt helyénvalónak. Ide valami erősebb kell. Egyetlen sor sem jutott eszébe, ami segíthetne.

– Ez nem lehet igaz. Ez kurvára nem is velem történik.

Felugrott a kanapéról, aztán visszaült. Járt egy kört a szobában, aztán leroskadt a sarokba. A fal hideg volt. Fázott a háta a vékony póló alatt. Zaj ütötte meg a fülét. Már megint csöpög az a rohadt csap, pedig két napja cserélte ki a tömítést.

Csipp-csepp.
Csipp-csepp.

Kirohant a konyhába, de a mosogató száraz volt, mint a Szahara. A csap körül minden mozdulatlan volt. Semmi csöpögés. A padlón nedvesség csillogott, éppen meg tudott kapaszkodni a konyhaasztal sarkában mielőtt egyensúlyát vesztve elterült volna a földön. Valami porszerű tapadt a kezére, talán fokhagymapor. A nadrágjába törölte. Benedvesített egy papírtörlőt, hogy letörölje, mert Ellen utálta, ha a nadrágjába törli a kezét, és ha valaki, akkor ő biztosan észreveszi, hogy oda törölte. 

Ó Ellen! Hugh őszintén imádja a feleségét. Persze veszekednek olykor, de minden normális pár veszekszik. Sőt ordibál. Kivéve a liberálisokat, mert ők “megbeszélik” a dolgokat. Lószar. Ellen meg ő még csak nem is szoktak hangosak lenni, csak indulatosak. Szétfeszíti belülről valami iszonytató erő, robbanásig gyűlik míg végül vagy pár pofon vagy szenvedélyes szex lesz a vége. De ez teljesen normális. Az ő szülei is veszekedtek, mégis leéltek együtt egy viszonylag békés életet, felnevelve őt meg a hugát, Penelopét. 

Dehogy bántaná ő Ellent. Úgy igazából biztos nem. Ez mind csak színjáték, hogy végül mindketten megkapják azt, amire szükségük van. Ellen az izgalmat a szürke hétköznapokban, Hugh a féktelenséget az ágyban. Ellen szereti feszíteni a húrt. Azt szokta mondani, hogy úgy játszik Hugh idegein, mint Jimi Hendrix a gitárján, mire ő minden alkalommal azt feleli, hogy Jimi Hendrix márpedig korszakos zseni volt. Ekkor cinkosan egymára nevetnek, évek óta közös vicc náluk. A párbeszédek az együtt töltött nyolc év alatt kiforrott forgatókönyv szerint zajlanak. A színdarabban Ellen végszava többnyire az, hogy akár el is költözhetne, az övé meg az, hogy meg a fészkes fenét, azt.

Ellen jó háziasszony, istenien főz, főleg a töltött kacsája párját ritkító. Pedig Anyuka sem volt piskóta, ha a konyháról volt szó, de a felesége… egészen más liga. Ma bolognai volt a vacsora, Hugh tisztán emlékezett, hogy az illat szinte mellbevágta, ahogy hazaért; paradicsom, fokhagyma, oregánó, pont a kellő arányban vegyítve. Széles mosollyal lépett a konyhába, ami egészen addig tartott, amíg meg nem látta az asztalon a terhességi tesztet. Évek óta próbálkoztak, isten látja lelkét, ő mindent megtett azért, hogy gyerekük szülessen. Két vetélésen voltak túl, egyszerűen nem akart összejönni. Néha már arra gondolt, hogy a gyerekek megérzik, melyik családban jó felnőni és melyikben nem. Aztán a szomszédjukra gondolt, Jacobra, meg a kislányára Helenre, aki rendszeresen kék-zöld foltokkal dekorálva üldögélt a kerítés melett, nyakig temetve babáit a homokos talajba. Máskor felgyújtotta őket. Hugh nem tudott sokat a kislányokról, de hétszentség, hogy nem így kellene felnőniük.

A teszt negatív volt. Megint. Nem tudta mit mondjon. Az asszony mögé lépett, hogy átölelje, de Ellen olyat taszított rajta, hogy majdnem keresztül esett a konyhaszéken. Hosszú napja volt, az otthon melegére vágyott, egy jó vacsorára vágyott, meg egy hatos pack Heinekenre vágyott. Ehelyett kis híján megfejelte a konyhapultot. Nem az első eset lett volna, és Hugh azt tippelte, valószínűleg nem is az utolsó. 

– Normális vagy? Majdnem kitörtem a nyakam.

– Valószínűleg mindketten jobban jártunk volna vele – fordult felé az asszony véreres szemekkel. Fegyverként tartotta maga előtt a paradicsomlében úszó kanalat. Elkeseredett volt. Hugh végső soron nem is csodálkozott, egy újabb hónap, amikor Ellen nem hord gyermeket a szíve alatt. Békülékenyen közelebb lépett, a nő azonban elfordult tőle.

– Ez az egész azért van, mert puhapöcs vagy. 

Ellen újfent az idegein játszott, de ezúttal az elevenébe talált. Valahol mélyen az ő fejében is megfordult, hogy talán az ő oldalán van a hiba, ő az oka annak, hogy nincs közös gyerekük. Ellen kamaszfia az apjával élt Tallahasseeben,. Nem kedvelte a srácot, és az érzés abszolút kölcsönös volt.

– Hallod, amit mondok? Egy puhapöcs vagy! Még gyereket se tudsz csinálni.

– Fogd be a szád! Mit képzelsz magadról, mi?

Hugh határozottan kezdett dühös lenni, de Ellen csak nem hagyta annyiban a dolgot. Sosem volt érzéke ahhoz, hogy tudja, mikor kell elengedni valamit. Átvágtatott a konyhán, be a nappaliba és elkezdte kihúzgálni a komód fiókjait, tucaszámra szórva a földre a közös fotókat. Némelyik Ellent és a fiát ábrázolta, megint másokon valamelyik nyaralásukról mosolyogtak a kamerába.

– Te szerencsétlen barom! Lehet, hogy meg kellene dugatnom magam Jacobbal, és akkor lenne egy olyan szép szőke kislányom, mint Helen.

Ellen tényleg Jimi Hendrixhez hasonló virtuozitással tudta, melyik húrokat kell pengetni ahhoz, hogy Hughban fellobbanjon a gyűlölet. Az a rohadt húr. Nyúlik, szinte visít, de azért még tűr. 

– Ne feszítsd túl… Azt sem tudod, miket beszélsz itt össze-vissza.

– Biztos azért vagy ekkora seggfej, mert anyád összeállt mindenfélékkel és valami útszéli csavargó fattya vagy.

Hugh felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe akadt és meglendítette a karját. Banális mozdulat, mint a tornaórán a kislabdadobás. A csavarkulcs, amit elfelejtett elrakni a csapszerelés után, tompán koppant, majd undorítóan puffanva ért földet. Csend lett. A férfi lerogyott a kanapéra. Egészen eddig nem tudta, milyen fülsértő tud lenni a hangok teljes hiánya.

Újra meg újra lejátszotta a történteket a fejében. Segítséget kellene hívni vagy legalább megnézni Ellent. De amíg nem látja, addig még reménykedhet abban, hogy minden rendben van, az asszony épp csak megszédült, és most nem mer a szeme elé kerülni, jobbnak látja békésen feküdni.

Csak azt tudná, honnan jön ez az idegtépő csöpögés.

Igen, megnézi a feleségét.

A nappali már majdnem teljesen sötét volt, felkapcsolta a villanyt, kellett pár másodperc mire hozzászokott a világossághoz, szeme sarkából könnycseppet törölt ki. A dohányzóasztal mögött látszott Ellen formás lába. Megkerülte az asztalt. Ellen furán kitekeredve feküdt félig a fa lábtartón, félig a földön. A halántékáról csepegett a vér. Hugh megérintette a felesége arcát, az asszony meg se rezdült. Lerogyott mellé, szemét elöntötték a könnyek.
Hiszen ő imádja Ellent. Soha nem bántaná. Úgy igazából biztosan nem. Ez is csak színjáték. De Ellen még sosem játszott ilyen élethűen.

Csipp-csepp.
Csipp-csepp.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.