Móricz Zsigmond: Sárarany
Irodalom,  Könyvértékelések

Sárarany, avagy falusi erotika Móricz módra

Móricz Zsigmond nevét hallva legtöbbünknek a Légy jó mindhalálig, netán a Rokonok villan fel, pedig életműve megannyi érdekes, olykor meghökkentő alkotást rejt még. Arra például egészen biztos nem gondoltam volna, hogy regényei között találunk olyat, ami már-már az erotikus irodalomba sorolható. A Sárarany pedig határozottan tartalmaz arcpirító részeket, szívesen meghallgattam volna a korabeli olvasók véleményét.

Egy korábbi olvasásom, a Betyár lapozása közben rájöttem, hogy a Móricz regények között feltétlenül szemezgetnem kell még a jövőben is, hiszen az általam kevés információból festett írói kép egyáltalán nem felel meg annak a valóságnak, amit az újabban megismert regényei tárnak elém. Móricz újonnan felfedezett naturalizmusa közel hozta őt hozzám, hiszen remekül árnyalja a Gárdonyi Géza által megismert, még csak finoman realista falu képét.

Könyv: Móricz Zsigmond: Sárarany
Kiadó: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T.
Első megjelenés: 1911
Olvasott példány megjelenési ideje: 1921
Oldalszám: 164
Műfaj: klasszikus, realizmus
Olvasási idő: 2020. szeptember 20. → 2020. szeptember 24.

Fülszöveg:

A Sárarany cselekménye Kiskarán, egy kicsi alföldi faluban játszódik. A karaiak élete évszázadok óta változatlanul pereg: tavasztól őszig látástól vakulásig dolgoznak a földeken, télen pedig a külvilágtól elzártan, begubózva, fásultan morzsolgatják napjaikat. „Nem zúgolódnak, nem ijedeznek, nem sápítoznak”, elfogadják, ami jön. Ezt az egyhangúságot forgatja fel a szép Turi Dani a különleges egyéniségével, szilaj természetével, nagyra törő vágyaival. Ő mer más lenni, mint a többiek. A faluban a házas embernek szerelem nélküli élet jut, ő nős ember létére is szabadon szeret. Dani a házassága révén a nincstelenségből vagyonos gazdává küzdötte föl magát, de még többet akar. Szűk neki a kiskarai határ, kevés a falu asszonya. Úrinőre veti a szemét és grófi földre vágyik…


“Vigyázzon, barátom, mert későn találja észrevenni, hogy az asszonyok szebbnek találják a szilaj ölelést egy erős paraszttól, mint a legbölcsebb filozofálást egy kontemplativ arisztokratától!”


A fent is látható csodás példányt Budapesten szereztem be a Központi Antikváriumban. Ez volt itt az első látogatásom, és rögtön beleszerettem a helybe: hatalmas választék, rengeteg régi könyv, fantasztikus kiadásokban. A Sárarany egyike volt a hét könyvet számláló beszerzésemnek. A szép, mélybordó borítón azonnal megakadt a szemem, és amikor megláttam, hogy egy év híján száz éves példány akadt a kezembe, nem is volt kérdés, hogy utazik velem haza Debrecenbe.

Bevallom, ahogy olvasni kezdtem az első reakcióm a döbbenet volt. Számítottam én erre-arra, de hogy nem voltam felkészülve Turi Danira, a pödört bajszú, lengő gatyás, paraszt Don Juan-ra, az is biztos. Mert Turi Dani minden kétséget kizáróan a falu bikája, aki előtt se asszony, se lány nem marad híján ölelésnek. Kétségkívül a női nem nagy tisztelője, aki épp csak a saját portáján nem elégedett. A maga módján szerelmes ugyan a feleségébe, de ez nem igazi boldogság.

Móricz rávilágít arra, hogy az igazán harmonikus szerelem magába foglalja a testi és lelki boldogságot is egyaránt. Legyen ez napi három együttlét vagy havi egy, ha mindkét fél megleli benne az elégedettséget, éppúgy működhet mind a kettő. Azonban, ha az egyik fél testi szükséglete gyökeresen eltér a másikétól, akkor a baj csőstül jár. Nagyon érdekes téma, valószínűleg rendkívül megosztó is. Mert visszafoghatja magát egy férfi vagy nő a szexualitásában, de mindig ott fog mocorogni a kisördög a vállán, hogy neki ez egyszerűen kevés. Ha pedig a másik oldalt nézzük: erőszakolhatja magára a vágyat valaki, ha az nem fakad természetszerűen a szükségleteiből, mindig érződni fog a kínos kötelességtudat a mozdulataiból.


“Vissza sem nézett, oda sem pillantott a lányra, aki ott feküdt rendetlen ruhával a kévén, mint egy szétmállott élet.”


A szexualitásról, erotikáról ilyen nyíltan írni nem lehetett kis dolog az ezerkilencszáztizes években Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy jópár szemöldököt ránthatott a magasba ez a fajta naturalizmus. Elég ha csak arra gondolok, hány hegyi beszédet hallgattam meg majd’ száz évvel később tinédzser koromban “jajj, ezek a mai fiatalok” és “bezzeg az én időmben” felütéssel. Aztán tessék! Jön Móricz az ezerkilencszázas évek valóságával és lám-lám máris kibújik a szög a zsákból, hogy akkor sem volt mindenki fehér ruhás szűzleány a házassága előtt, és szentéletű asszony a házassága alatt. Csak épp nagyon óvatosan kezelték, hogy épp ki kivel mászik az istálló mögötti szénakazalba bujálkodni. Azaz mindenki tudott róla, csak csendesen szemet hunytak felette, amíg ki nem pattant az ügy, mert akkor viszont hatalmas patáliák, lánykitagadások, szeretők oldalába szúrt bökők kerekedtek a dologból. Ó idők, ó erkölcsök!

A Sárarany boldogtalan, egymáshoz nem illő házaspárja remek példa arra, miért volt rossz az elgondolás, miszerint inkább védjék a lány tisztaságát, de a fiatal párok nem maradhatnak kettesben. Egyszerűen nem volt alkalmuk megismerni egymást teljes valójukban, nem hogy testileg, de lelkileg sem. Képzelem, mennyi tömény frusztráltságot szülhetett az örökös gardedámi jelenlét ezeken a randevúkon. Arról már nem is szólva, hogy az esetek nagy részében nem lehetett szabad párválasztásról beszélni, mert ha az udvarló nem volt a szülők kívánalmainak megfelelő, akkor simán kipenderítették a házból. Ennek persze a fordítottja is igaz: lehetett akármilyen ellenszenves is az illető, ha úgy döntöttek, hogy hozzá kell menni, akkor hozzá kell menni.

Hiába is példálóznak azzal előszeretettel, hogy bezzeg akkoriban nem volt annyi válás mint manapság, azt velem már nehezen hitetnék el, hogy ezeknek a házaspároknak legalább a fele boldog életet élt le együtt. Így járt Dani felesége, Erzsi is, aki hiába tett kisérletet férje elhagyására, a szülei az empátia teljes hiányával küldték haza csalárd, erőszakra hajlamos férjéhez.


“Mi az élet?
Sár.
És az ember benne?
Arany a sárban.”


A Sárarany szólhatna mindössze Turi Dani szexuális életéről, ám Móricz szerencsére többet mutat annál, mint hogy “Hun szép Turi Dani?”. A kiskarai faluközösség realista ábrázolása gyönyörűen rámutat, mennyire könnyen vállnak ellenszenvessé az igazi újítók, a szerencsefiák, vagy akár a nőfalók. Mert egy szinten lenni, legyen az akármilyen magasságban is, biztonságos. Mindenki pontosan ugyanarra képes mint mi, ugyanúgy éli az életét, ahogy mi és meghal, csak úgy, mint mi. De ha valaki kiemelkedik ebből a tömegből, és olyan tettekkel válik sikeressé, ami nekünk még csak eszünkbe sem jutott, akkor kifordított módon saját magunk kudarcát láthatjuk az ő győzelmében.

Hiába, hogy Móricz regényében nem találtam egy szimpatikus karaktert sem. Hiába, hogy a nyelvezete sokszor megdolgoztatott és újra meg újra elolvastatott velem egy-egy bekezdést. Hiába, hogy nem értek egyet mindennel, amit az író kinyilatkoztatott, nagyon megszerettem ezt a könyvet. Mert minden írás, ami gondolkozásra sarkall, ami ilyen erős érzelmeket vált ki belőlem, legyen akármilyen nehéz is olvasni, értéket képvisel. Pedig mi tűrés tagadás nem tudnám a két kezemen megszámolni, hányszor vágytam Dani fejébe húzni egy forró kolbászzsírral teli kaszrolyt, ráztam volna meg Erzsit, hogy inkább menjen világgá, mint egy ilyen emberrel éljen, vagy irányítottam volna Takács Gyuri figyelmét más lányok felé.

Ahogy ezeket a sorokat írom és ránézek a mellettem heverő könyvre csak arra tudok gondolni, hogy Móricz engem meggyőzött arról, hogy helye van a polcomon, az olvasmányaim között.

Ha kedvet kaptál a regényhez, megtalálod a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

A kiemelt kép forrása: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.