Hova tovább az írással?

Ti maroknyian, akik követitek a blog életét azt tapasztalhattátok az elmúlt pár hónapban, hogy az eleinte csak egyre lassabban csordogáló könyvértékelések, interjúk és cikkek fokozatosan abba is maradtak. Sokat gondolkoztam azon, meg kell-e szülessen egyáltalán ez a bejegyzés, kell-e magyarázattal szolgálni a csendre, vagy csak vegyem fel a fonalat, és haladjunk tovább, mintha mi se történt volna.

Mivel éppen ezt a cikket olvasod, könnyű kitalálni, hogy végül az előbbi mellett döntöttem, nemes egyszerűséggel azért, mert szeretek tiszta vizet önteni a pohárba, legyen az félig teli, félig üres, vagy most a kánikula kellős közepén porzóan és totálisan üres.

Hol tartok most?

A múlt héten kopogtattam vissza hozzátok egy könyvértékeléssel, az ezt megelőző megjelenés az oldalon egy majdnem napra pontosan öt hónapos szöveg, egy relatíve kis energiával összedobott cikk volt az új februári megjelenésekről. Okolhatnám a hektikusságért az október elején indult Youtube csatornámat, ami a blogtól meg-, vagy pontosabban átörökölte az Ülj le mellém nevet, de nem lenne száz százalékosan fair. Mert az tagadhatatlan, hogy a heti egy videó publikálása sok energiával jár; nem csak a felvétel vesz el sok időt a hobbikkal így is telezsúfolt szabadidőmből, de a téma kitalálása, anyaggyűtjés, olvasás, vágás, feltöltés és ezzel kapcsolatos “adiminisztráció” megdöbbentően sok enerigát és időt emészt fel.

Így volt ez már a blog esetében is; egy szívvel megírt és tőlem telhetően igényes írás megszületése nem félórás művelet, főleg ha még azt is hozzávesszük, hogy ezek a szövegek sokszor napokat pihennek, hogy később tiszta fejjel tudjam átbogarászni őket helyesírási, mondatszerkezeti hibák vagy éppen frappánsabb megfogalmazások után kutatva, és még így is sokszor marad benne elütés, előfordulnak magyartalan mondatok vagy egyszerűen hülyeségek is. Hiába, az írás nem csak szórakozás, mint a mezei kisvirágok gyűjtögetése fonott kosárkába, hanem sokszor kőkemény meló is.

Eljött az a pont, amikor a két hobbim minden igyekezetem ellenére ütközött. Nem segített a blog esetében a visszajelzések hiánya sem, úgy éreztem sokszor és sok falról pattanok vissza anélkül, hogy bárkiben is nyomot hagyna, amit írok, vagy bárkit is motiválna arra, hogy egy-egy általam annyira szeretett könyvet kézbe vegyen. Muszáj volt elengedni, mert az erőltetetten, verejtékkel írt értékelések, cikkek nemcsak unalmasak, de a legtöbb esetben kínosak is. Bármennyire is fájt, a billentyűzetet egy-egy arányban kamerára cseréltem, megpróbáltam megtalálni magam a videózásban.

De elég-e a Youtube?

A rövid válaszom: nem, nem elég. Más az alkotói folyamat egy videó elkészítésénél, mint amikor teljes, saját lábán megálló szöveget írok. Akkor is, ha nyilvánvalóan ott is megvan a szkript, az előkészületek, az a szöveg egyszerűbb, amiről beszélek az esetek nagy százalékában egy megszabott forgatókönyv szerint végbemenő improvizáció. Amit imádok, mert másfajta kitárulkozás, pörgősebb információátadás és valószínűleg kapcsolódni is könnyebb olyan valakivel, aki folyamatosan az arcodba bámul, de még ha csak hallgatjuk is az adott videót, akkor is közelebb érezhetjük magunkat a beszélőhöz, mint a hallgatag, ám kifejező betűkhöz.

Rengeteget ad nekem a csatorna. Indulása óta olyan emberek társaságába keveredtem, akik hozzám hasonló szenvedéllyel beszélnek könyvekről: ajánlanak, kritizálnak, ódákat zengenek vagy értetlenül állnak némely szerintük érthetetlen okokból népszerű könyv előtt. A komfortzónám határait is sikerült tisztességesen megnyesni, már nem izzad a tenyerem minden alkalommal a felvételek vagy az élő beszélgetések előtt. Ritkábban bakizok, összefüggőbben beszélek, jobban meg tudom fogalmazni a véleményem élőszóban is, nem hadarok olyan írtózatos módon, mint korábban, azt gondolva, hogy feltartok másokat, amíg beszélek. Jóleső változások, amik a mindennapi életben is hasznosak, mégis kapart valami az agyam perifériáján, noszogtatott, hogy: értem én, hogy jól szórakozol, de elég ez?

Erre a különös viszketésre hoztam létre gyógyír gyanánt a Műfajszédelgő Könyvklubot, mint amikor a szúnyogcsípés helyére mélyen nyomjuk a körmünket takaros ikszet formázva, majd dőlünk hátra, hogy na, ez is kész. Egyfajta beteljesedés ez, a változatos közös olvasmányokkal és a booktuber társakkal, akik szerencsére eddig mindig kaphatóak voltak egy közös kalandra. Havonta újabb és újabb zsánerekbe teszünk kiruccanást, legyen szó akár rettegett kötelező olvasmányokról, amiket diákként nem tudtam legyűrni (Tüskevár kibeszélő) vagy régi kedvencekről, mint a klasszikus science fiction (Fahrenheit 451 kibeszélő).

Mi várható?

Nem mintha az energiáim nem lennének eléggé lekötve a Booktube Könyvklubbal és a saját csatornámmal, mégis úgy tűnt, hogy a viszketés csak ideig-óráig múlt el, az elmúlt hetekben többször is azon kaptam magam, hogy fejben értékeléseket fogalmazok. Erre persze tökéletes felületet nyújthatna a moly.hu is – ahol értékelései garmadáival találkozhatunk -, én azonban visszavágytam a megszokott felületemre, a fehér háttér előtt villogó kurzorra, a megfelelő képek és idézetek keresgélésére és a hosszabb, személyesebb ajánlók írására, a felületre, ami csak az enyém, és ami a szó legszorosabb értelmében karnyújtásnyira van tőlem csupán. Így született meg egy héttel ezelőtt a könyvajánlóm Walter Tevis csodás regényéről. Hihetetlen módon élveztem megírni és mesteremberes elégedettséggel szemléltem a végeredményt, miközben a vakarózás iránti ingerem nyomtalanul és észrevétlenül elszivárgott a bőröm alól.

Felvetődik a kérdés, hogy akkor hogyan tovább? Mert a videókból biztosan nem engedek, de írni is szeretnék. Hosszas, heteken át tartó gondolkodás után sincs tisztán egyértelmű válaszom erre. Egy biztos: az írott szöveg teret követel, a billentyűzet kattogni vágyik, az elmém pedig a monitorra akarja önteni a gondolatokat a kurzort kergetve. Amíg ez az inger megvan, szövegek születni fognak, ám azt hogy milyen rendszerességgel, egyelőre nem tudom megmondani és nem akarok ígérni se semmit. Egyelőre csak élvezem, hogy újra itt vagyok és és kijelenthetem, hogy az írás közben érzett bizsergető érzést az ujjam hegyében nem pótolja semmi.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, Youtube-on vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.

---