Évszakhoz képest hűvösebb, Harag Anita Margó-díjas novelláskötete

Sokáig hittem azt, hogy a novellák nem igazán az én műfajom, de az utóbbi időben ez az elméletem határozottan megdőlni látszik. Sorra fedezem fel a remekebbnél remekebb szerzőket, köztük az idei Margó-díjas Harag Anitát is, aki észrevétlenül vett le a lábamról az Évszakhoz képest hűvösebb novelláskötetével.

Év elején, valahogy még februárban, az egész COVID őrület előtt volt egy remek irodalmi program Debrecenben. Itt találkoztam először Harag Anita, Gáspár-Singer Anna és Mécs Anna munkásságával. Remek beszélgetés volt, a végén mindhárman felolvastak műveikből, Harag Anita épp az egyik legütősebbből, a Huszonöt méterből és egyre azon gondolkoztam, hogy lehet valami egyszerre ilyen egyszerű, mégis szívbemarkoló. Azóta motoszkált a fejemben, hogy el kell olvasnom az Évszakhoz képest hűvösebb többi novelláját is. Végül a Margó-díj elnyerése adta meg az utolsó löketet.

Fülszöveg:

„Álldogál, és az egyik piros kabátos lányról én jutok az eszébe. Vagy egy francia bulldogról, hogy odafutok, megsimogatom. Vagy egy illatról, utánafordul. Álldogál, és valamiről az eszébe jutok, de nem vagyok ott. Ha az eszébe jutok, sosem vagyok ott. Ha az eszembe jut, sosincs itt. Olyan meg nincs, hogy ne jusson az eszembe.”

Harag Anita történetei ismerős helyzeteket mutatnak meg váratlan szempontokból. Valaki nyelvismeret nélkül próbál helytállni egy multicégnél, valaki a halott apja után próbál rendet rakni annak házában, valaki a demens nagyanyjával próbál szót érteni. A rokonok érthetetlenek, a kapcsolatok keserédesek. Harag Anita 1988-ban született Budapesten. 2018-ban Petri György-díjat kapott. Ez az első kötete.

---

“Nem szeretek csúnya lenni, tudom, milyen az, ha valaki gyönyörű. Anyám azt mondja, szép vagyok, de anyám hazudik. Nem tudja, milyen csúnyának lenni, miközben azt hazudják, szép.”

(Harag Anita: Huszonöt méter)

---

Ahogy elkezdtem olvasni, azon gondolkoztam, hogy miért is tetszett nekem azon a bizonyos felolvasáson, hiszen ez az egész annyira profán mód egyszerű, hogy a pofám leszakad, és ilyet bárki tud írni, annyira mindennapi, annyira élő, annyira mai az egész.

Aztán meg arra gondoltam, hogy jól van akkor írjad, ha ennyire nagy a szád, mert mondani azt mindig könnyű, hogy ilyet bárki és bármikor, hát még én, csak adjanak tollat meg papírt vagy talán még jobb, ha egyenesen billentyűzet elé ültetnek, úgyis megy a tízujjas vakírás, még gimiben tanultam, azzal úgyis gyorsabb, meg olvashatóbb, nem lesz egy mondaton belül kétféleképpen írva az a nyüves bébetű. Az egyik ahogy Ági néni tanította még elsőben, a másik ahogy nővéremet próbáltam utánozni gimiben, erre maradt egy ilyen fura keverék izé, grafológusnak biztos nem mutatnám meg, amit írás címszó alatt művelek, mert haja nem maradna a végére. Bár, ha találnék egy kopasz grafológust, akkor talán működhetne a dolog.

Aztán persze ülök az üres papír vagy a fehér háttér előtt villogó kurzor előtt és a pofám tényleg leszakad attól, hogy rájövök, pontosan ez a zsenialitása Harag Anitának, még akkor is, ha ezen az őszön egyáltalán nem volt évszakhoz képest hűvösebb, sőt most is kiveri a nap éppen a szememet, ahogy november végén bámulom a sötételőt, hátha behúzza önmagát.

Olvasás közben legalább tucatszor megfordult a fejemben, hogy ez most valami elcseszett Truman show, vagy mi a szösz? Körbenéztem kamerák után kutatva, megkerestem a titkos, lakattal lezárt naplómat, de minden a helyén volt, kamerák meg éppenséggel sehol, pedig integettem volna, hogy hellóvilág, itt vagyok. Így újfent csak arra a következtetésre tudok jutni, hogy Harag Anita tényleg ennyire jó, elbeszéléseivel könnyű azonosulni, akaratlanul is megszólítva éreztem magam.

---

“Kikeltem az ágyból, és két óra múlva vettem észre, hogy nincs beágyazva. Ilyen az öregség. Néha nevet ezen, néha sír. Erre nem szólhatok semmit, nem nevethetek, nem sírhatok, én fiatal vagyok.”

(Harag Anita: A krumpli kicsírázik)

---

Ezek a mindennapokból kiragadott történetek, bármelyikünkkel megeshetnek. Az igazi különlegességet az olyan apró, ám hangulatkeltésben hatalmas dolgok adják, minthogy minden valamire való magyar ember tudja, hogy a hűtőben a félliteres tejfölös doboz simán rejthet pörköltöt vagy disznózsírt, arányaiban tulajdonképpen sokkal nagyobb százalékban, mint tejfölt. Vagy azt, hogy a nagyszüleink olykor arcpirítóan nem szégyenlősek, nekik már mindent lehet, mert öregek alapon, de ha te állnál elő hasonló viselkedéssel úgy leteremtenének, hogy még húsz év múlva is azt emlegetnéd. De mindenki, akinek kellett elhunyt szerette után ruhákat sokliteres szemeteszsákokba szortírozni, élt olyan párkapcsolatban, ahol a másik fél kimozdította a komfortzónájából, vagy érezte magát kirekesztettnek egy közösségben, megszólítva érzi magát.

Legfőképp nőként, hiszen a novellák központjában ők állnak: kislányként, fiatal nőként vagy asszonyként. Hiába íródtak egy kívülálló szemével, hiába az olykor szenvtelen hang, valahol mégis megbökdösi az embert, hogy: szia, ez te vagy. Szia, ez te is lehetnél. Szia, ez te leszel!
Nem véletlenül olvastam egy hónapig, szükségem volt szünetre bizonyos időközönként, mert ez a bökdösés néha bizony fájó sebeket érintett.

Az Évszakhoz képest hűvösebb 13 realista novella kiváló gyűjteménye. Ezeket olvasva pedig teljes mértékben jogosnak tartom a Harag Anita által eddig bezsebelt díjakat: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2018), Petri György-díj (2018), Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj (2019), Margó-díj (2020)
Szükségünk van ilyen tiszta, éles hangokra az irodalmunkban, akik abszolút sallangmentesen tudnak írni, remek látásmóddal. Voltak kiemelkedően jó pillanatok a kötetben és olyanok is, amik kevésbé érintettek meg. De kérdezem én: ha minden egyes történet száz százalékosan betalált volna, ki mentene meg a teljes meghömbölödéstől, amit a trauma okozna, hogy egész életemben megfigyeltek?

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu

---