Irodalom,  Könyvértékelések

A szeretet gyógyító erejéről

Olvasmányaimat ritkán választom ki az alapján, hogy épp mi a legnépszerűbb könyvmoly berkekben, F. Várkonyi Zsuzsa könyvének mégsem tudtam ellenállni. Pedig nem is kimondottan ezért mentem a könyvesboltba, de ez volt az első, amit belépéskor megláttam. Mentem egy jókora kört, aztán csak visszatértem hozzá. Tudjátok, vannak történetek, amik haza akarnak jönni velünk. 

F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus első szépirodalmi regénye, a Férfiidők lányregénye 2004-ben jelent meg először. 2019-ben készült el a filmadaptáció, Akik maradtak címmel, melyet Oscar díjra neveztek. Ennek apropóján a Libri kiadta a filmborítós változatot, és milyen jól tették! Nem is értem, miért nem hallottam eddig erről a csodáról, ami ottfelejti lábnyomát az ember lelkében.

Író: F. Várkonyi Zsuzsa
Cím: Férfiidők lányregénye
Kiadó: Libri
Első megjelenés: 2004
Olvasott példány megjelenési ideje: 2020.
Oldalszám: 328
Műfaj: igaz történet alapján, lélektani, történelem
Olvasási idő: 2020. június 9. → 2020. június 10.

Fülszöveg: 
A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.


“Megtagadni valakitől, hogy törődhessen, legalább olyan kegyetlenség, mint megtagadni valakitől a törődést.”


Embernek maradni. Milyen egyszerűen hangzik. De azt be kell lássuk, hogy sokszor még a békés, modern világban sem megy ez nekünk. Nem dobálóznék olyanokkal, hogy manapság már kihalt az emberekből a segítségnyújtásra való hajlandóság, vagy lélek nélküli szörnyetegek szaladgálnak az utcákon, mert ez szerintem erős túlzás, amin ugyan jól lehet rugózni, de csak saját magunkat bosszantjuk fel vele. Nem halt  ez ki, de valóban változott az ingerküszöb, plusz egyszerűen több platformon vagyunk képesek jelen lenni, több emberrel vagyunk kapcsolatban, többféle személyiséget tapasztalunk, és igen, természetesen nemtörődöm emberek mindig is lesznek. Lelkem összes naivitásával azonban hiszek abban, hogy az emberek jókora százaléka azért ma is képes önzetlen tettekre.

A Férfiidők lányregénye szívszorítóan állítja színpadra azokat, akik akkor is képesek voltak megőrizni emberségüket, amikor minden körülmény azt üvöltötte az arcukba, hogy a magányos kis szigetükre ne engedjenek be senkit, mert az csak újabb fájdalmakhoz vezethet. Ha kötődsz, megsebezhetnek. Ha szeretsz, kitéphetik a szíved, hogy a testeden kívül dobogjon tovább. A II. világháborút, a holokausztot és az ezeket követő borzalmakat kevesen – talán senki – úszták meg ép lélekkel. Minden otthont felforgatott a veszteség, szinte kivétel nélkül minden házban ömlöttek könnyek az elszakított, meggyilkolt szeretteikért. Annyian meséltek már erről az időszakról, annyiféleképpen, hogy tartottam attól, lehet-e ezt még új formában elénk tárni. F. Várkonyi Zsuzsa azonban képes volt egy olyan oldalról megragadni, olyan stílusban írni, hogy a regénye egyszerűen letehetetlenné vált.

A történelmi lélekregény egyik főszereplője, Klára, gyűlöl mindent és mindenkit. Haragszik a korra, amiben élni kénytelen, az emberekre, akik nem értik meg, és azokra, akik hátrahagyták őt, hogy nagynénjével, Olgival éljen. Persze ezt nem önszántukból tették, az elhagyatottság érzése mégis erősen él Klárában, senkit sem enged közel magához. Kőkemény burkot húz fel a szíve köré, majd dühvel ülteti tele, hadd burjánzon, eltakarva gyászát. Körner Aladár szintén sokat veszített, tulajdonképpen mindent, amiért úgy érezte érdemes élni, egy láthatatlan erő mégis köti a léthez, valahol mélyen talán érzi, még célja van.

Amikor ők ketten összetalálkoznak a férfi orvosi rendelőjében, valami megváltozik a lányban. Maga sem tudja miért, de a lábai visszaviszik az orvos közelébe, hogy aztán szépen, fokról-fokra a szeretet legtisztább, elszakíthatatlan hálója fonódjon köztük, amely Vekerdy Tamás szavaival élve: “...segít élni. Átélni és túlélni is“. Ugyan a nagynevű pszichológus ezt az élvezetes olvasással kapcsolatban mondta, de azt hiszem F. Várkonyi Zsuzsa regénye központi gondolatát is tökéletesen összefoglalja. 


“Aztán Klára rövid keresgélés után levett egy könyvet a polcról, és felkucorodott vele a díványra. Szerb Antal, Utas és holdvilág. Nem korai-e, gondolta először a doktor, aztán legyintett magában. Az élet is korai, mégsem cenzúrázza senki.”


A Férfiidők lányregénye nagyon egyben van, tudja mit akar elérni az olvasónál, tudja, hogy akarja elérni azt, és mindezt végig is viszi. Egyszerre képes pörgős, keserédesen humoros, mégis érzékeny lenni. Roppant precíz módon találta meg az utat a lelkemhez, észrevétlenül bújt a bőröm alá a történet szerethető szereplőivel, Semmi manír. Lehetne kritikával illetni, hogy Klára sokszor bosszantó vagy idegesítő, de könyörgöm, melyik tinédzser nem az? Ahhoz képest, hogy milyen nehezen feldolgozható és mennyire mély gyász szakadt a nyakába, még ugyancsak tisztességesen képes felnőttként viselkedni. Vannak akik negyven évvel a hátuk mögött nem tudnák ezt végigcsinálni, nemhogy fél lábbal a gyermekkorban. Igen, néha úgy viselkedik, mint egy négyéves, de azt gondolom, hogy akinek eltiporták a családját, velük együtt pedig ellopták a gyerekkorát is és egy olyan életben kell megtalálnia a helyét, ami elképesztően távol áll a normális világrendről, ez nem is meglepő. Összezavarodott életkorokban élni olyan nehéz lehet, amit talán elképzelni sem tudunk: egyik pillanatban elesett gyermek, aki a szülei után sír, a másikban már majdnem kész nő annak minden bontakozó szexualitásával együtt. Nem képes éles vonallal megrajzolni magát, mert senki sem tanította rá, hogy kell felnőni.

Szerettem volna még többet kapni Klára és Aldó (Körner Aladár) történetéből. Olyan jó lett volna kettejük későbbi kapcsolatáról is részletesebben olvasni: hogyan birkóznak meg a felnőtté válással, az elengedéssel, a kettejük közötti dinamika változásával. Elbírt volna még legalább százötven oldalt, nagyon sajnálom, hogy az első feléhez képest gyors lezárást kapott. Mindenképpen szeretném megnézni a belőle készült filmet is, bízom abban, hogy ezzel a kiegészítéssel el tudom majd engedni a történetet.

Biztosan tetszeni fog, ha hiszel az emberi kapcsolatokban és azok gyógyító erejében. Ha képes vagy a kornak megfelelő szűrőn át tekinteni a világra, akkor igazi élmény lesz olvasni a könyvet. Hol mosolyogtam Klára és Aldó csípős párbeszédein, hol a könnyeimet szárítgattam a magam mellé készített zsepivel, igazi érzelmi hullámvasút volt ez az utazás. Azóta is ajánlgatom boldog-boldogtalannak, szerintem az ismerőseimnek már a hócipője tele van azzal, hogy mindig rájuk akarok tukmálni valami könyvet, de nem szabadulnak tőlem. Témában ugyan teljesen más, de a rám gyakorolt hatást tekintve a tavalyi év egyik nagy kedvencéhez, az Ahol a folyami rákok énekelnek című drámához tudom hasonlítani. Azzal a könyvvel is így jártam, egyszerűen képtelen voltam lerakni amíg el nem értem az utolsó oldalt. Márpedig az igazán jó könyvek láthatatlan ragasztóval vannak bekenve, ami egyszerre szögez a kanapéhoz és a történethez. A Férfiidők lányregénye pedig határozottan ragasztós könyv volt.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


A kiemelt kép forrása: IMDB

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.