Krasznahorkai László Sátántangó
Könyvértékelések

Sátántangó, bepillantás a legmélyebb nyomorba

Krasznahorkai László nem egyszerű eset. Számtalan díj – köztük a Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1983), Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2002), Nemzeti Könyvdíj az angolra fordított művek kategóriájában (2019) van a zsebében. Az elvárásaim ilyenkor kellőképp az egekbe szöknek. Főleg akkor, ha egy olyan kultikus, és ha más nem, cím alapján mindenki által ismert regényt veszek a kezembe, mint a Sátántangó.

Tudtam, hogy nem lesz könnyű, nem lesz sétakocsikázás, nem lesz csakötpercemvan olvasni. A Sátántangó megköveteli a figyelmet. Hiába csak 274 oldal, a sokszor féloldalnyi mondatok, amiket egyszer eredetiségük, másszor érthetetlenségük miatt olvastam el kétszer-háromszor, legalább másfélszeresére duzzasztották az időt, amit egy hasonló hosszúságú könyvvel szoktam tölteni. Mégsem bánok egy rááldozott pillanatot sem, amit “rááldozásnak” sem illik talán nevezni, mert olyan csodás képeket olvashattam a legnagyobb nyomorról, hogy meghasonlottam a kontraszt alatt. Élveztem és gyűlöltem. Láttam behunyt szemmel is.

Könyv: Krasznahorkai László: Sátántangó
Kiadó: Magvető
Első megjelenés: 1985
Olvasott példány megjelenési ideje: 2019
Borítóterv: Szilágy Lenke fotóinak felhasználásával készült
Oldalszám: 274
Műfaj: filozofikus regény
Olvasási idő: 8 nap

Fülszöveg:

“…. a regény tere újra egy világ, és… ez a világ – alakjai által – dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig.
… A Sátántangó korszakalkotó mű.”
Radnóti Sándor

„Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek… A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta… Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika.”
Balassa Péter


“és újra rákezd az eső, keleten egy emlék sebességével kivilágosodik az ég, vörösen-hajnalkéken támaszkodik a hullámzó látóhatárra, s azzal a torokszorító nyomorúsággal, ahogy a minden reggeli koldus felbaktat a templom félreeső lépcsejéhez, feljön a nap is, hogy megteremtse az árnyékot, s különválassza a fákat, a földet, az eget, az állatokat, az embereket abból a zűrzavaros, dermesztő egységből, amelybe feloldozhatatlanul belebonyolódtak, mint a legyek a hálóba, és még látta az ég peremén menekülő éjszakát, a túloldalon, ahogy sorra lebuknak félelmetes elemei a nyugati horizonton, mint egy kétségbeesett, megzavarodott, megvert hadsereg.”


A Sátántangó talán Krasznahorkai legismertebb műve, melyből Tarr Béla rendezett maratoni, hét és fél órás filmet 1994-ben, ami aztán az elmúlt negyed évszázad során igazi klasszikussá nőtte ki magát. Ugyan még nem tudtam magam rávenni, hogy megnézzem, de ha egyszer akad egy napom, amikor épp semmi dolgom, minden bizonnyal leülök a képernyő elé, mert a könyv nagyon mély benyomást tett rám.

Amikor a nyomorúságos mindennapokból két közveszélyes munkakerülő jelenti a megváltást, akkor relatíve hamar rájövünk, hogy valami nagyon nincs rendjén. Márpedig az egykor élhető alföldi telep lakóinak életében Irimiás és Petrina az egyetlen reménysugár. Az életnek alig nevezhető tengődésből való kitöréshez a gyermeki lélekben ragadt telepiek úgy hallgatják a boldog életről szóló terveket, mintha Irimiás képében maga a Megváltó szállt volna le közéjük. A rendkívüli szónoki képességekkel megáldott férfi újra és újra az ujjai közé csavarja az egyszerű férfiakat és nőket, akik bár próbálnak kitörni bűvköréből, megbuknak a gondolkodó ember vizsgáján.

Egyszerűbb és könnyebb elhinni, hogy ha mindenben követik Irimiás utasításait, akkor a sorsuk egyszeriben jóra fordul. A tehetetlen, lecsúszott emberek tangója ez, ahol a sátán húzza a talpalávalót. Mert ahogy előre sejthető, valójában nem változik majd semmi, egy lépés előre, kettő vissza. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy van az egész történetben valami patópálos magyarság, valami olyan, amiről szeretném, ha csak ócska sztereotípia lenne, de Krasznahorkai sajnos tisztán lát. Mert ha jól körülnézünk, megtaláljuk magunk körül az örökösen egy helyben toporgókat, a döntésképteleneket, a mások segítségére várókat. Nyers kritika, ami arra sarkall, hogy magadba nézz, mert ez után a könyv után biztosan nem akarsz az lenni, aki csak fetreng a saját maga által generált mocsokban, miközben egy olyan segítő kéz után vinnyog, ami valójában még mélyebbre nyomja.


“Azt hitte eddig, csupán a kudarc elviselhetetlen, most már értette, hogy kibírhatatlan maga a győzelem is, mert e szörnyű birkózásban nem az volt a szégyenletes, hogy ő maradt fölül, hanem hogy az esély hiányzott a vereségre.”


Krasznahorkai leírt szavakkal alkot erős képi világot, a Sátántangó első betűjétől az utolsóig egy nyomasztó, sáros, nyirkos történet, amit felidézve még most is összekoccannak a fogaim. Nem csak a karakterek hátteréül szolgáló erőteljes beállítások, de az örök kilátástalanságban dagonyázó szereplők sem hoztak egy percnyi feloldozást, vagy legalább egy maroknyi napfényt. A befagyott élethelyzetek, a “majd megment valaki” attitűdök olyan mélyen gyökereznek a telep lakóinak életében, hogy kényszerpályára állva robognak a végzetük felé.

A Sátántangó olvasással eltöltött éveim legnehezebb könyve volt. Pedig nem is olyan régen még azt gondoltam, Szabó Magdával gyűlik meg leginkább a bajom, Krasznahorkainak bőven sikerült rátromfolnia. Nem fogok hazudni, nem élveztem minden percét. Voltak kőkemény szakaszok, amiket küszködve olvastam, az agyam pedig a maximumon dolgozott. Visszatekintve mégis azt mondom, megérte, mert kihívás elé állított, megmutatott egy új stílust; a gyönyörű szövegbe göngyölt brutális mondanivalót.

A regény elérhető digitális formában a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémia oldalán. Az olvasáshoz kattints IDE.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

A kiemelt kép forrása: Nemzeti Filmintézet Magyarország

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük