Tóth Krisztina Hazaviszlek jó
Irodalom,  Könyvértékelések

És akkor azt suttogtam Tóth Krisztina novelláskötetének: Hazaviszlek, jó?

Tóth Krisztina neve minden egyes alkalommal felbukkant, amikor kortárs magyar novellisták után kutattam. Mindezidáig azonban gondosan kerültem az írásait, valami teljesen megmagyarázhatatlan okból. Aztán megláttam ezt a borítót! A 2009-ben megjelent novelláskötet fedőlapja annyira abszurd, hogy a kezem automatikusan nyúlt után, miközben halkan felolvastam magamnak a címet: Hazaviszlek, jó?

Novellát írni – minden ellentétes vélemény ellenére – nem egyszerű vállalkozás. Rengetegszer hallottam olyan kritikákat, hogy: de hiszen ezt én is meg tudom írni! Ez semmi!
Aztán valahogy a bíráló mégsem írja meg az évtized kötetét (ezzel viccelődtem Harag Anita Margó-díjas könyve kapcsán).
Egy jó novella pedig pontosan ezt tudja: kívülről egyszerűnek látszik, van mondanivalója, miközben arcul vág a valóság. Én legalábbis ezeket az elemeket keresem, ha jól akarok szórakozni.

Könyv: Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?
Kiadó: Magvető
Első megjelenés: 2009
Olvasott példány megjelenési ideje: 2018
Oldalszám: 238
Műfaj: tárca, novella
Olvasási idő: 5 nap

Fülszöveg:

Hajléktalanok ülnek egy padon és meredten bámulnak egy tárgyat, a magasból színes labdákat szórnak a Balatonba, az eltávozott házi kedvencek a felhők tetején gyülekeznek, egy férfi megtalálja felesége titkos mobilját, a papagáj megszökik, ám egy nagyon fontos mondatot tanul kalandozásai közben… Végtelen motívum- és műfajgazdagság jellemző e könyvre, melyben Tóth Krisztina összegyűjtötte az utóbbi években írt tárcanovelláit és más publicisztikai műveit. Az ötven írást az teszi kiemelkedővé, hogy a szerző minden esetben túllendül az aktualitáson, és az egyszeri pillanattól a teljességig jut el. Hétköznapi, első ránézésre bagatell drámáról derül ki, hogy sorsfordító esemény, és az élet persze bármikor képes minket megörvendeztetni abszurd oldalával, csak az a kérdés, hogy sírni vagy nevetni van éppen kedvünk.

A könyvben szereplő írásokat többek között a Nők Lapja, a Népszabadság és az Élet és Irodalom közölte.


“Mosolygott magán, hogy úgy beszélget a férfival, mintha barátok lennének, de hát közös titkuk volt, akinek pedig közös titka van valakivel, az már majdnem barát.”


A könyvesboltban annyira megvett a borító, hogy őszintén szólva bele se néztem a kötetbe, még a fülszöveget sem olvastam el, csak beleraktam a kosaramba és hazahoztam. Amikor először fellapoztam, akkor lepődtem meg, hogy ez a karcsú könyvecske nem kevesebb, mint ötven tárcanovellát, valamint egyéb publikációkat tartalmaz. Gondoltam, sebaj, legalább megvan az olvasmányom elalvás előttre, amikor már tényleg csak pár oldalt szoktam olvasni. Aztán persze borult az egész, mert Tóth Krisztina írásai minden elolvasott történet után több figyelmet követeltek tőlem.

A novelláskötet öt nagy blokkra osztható (Teiresziász; Háztartási parajelenségek; A kalap közepe; Sors, nyiss nekem tért; Hazaviszlek, jó?) és őszintén nem tudok kedvencet választani közülük. Összességében egy jól összerakott gyűjtemény, a maga gyengébb és erősebb történeteivel. Hétköznapiságával, egyszerűségével mindegyikben van valami szerethető, én élvezem, amikor a mindennapokról olvashatok, azok minden szürrealitásával, vagy éppen földhözragadtságával együtt.

Érdekes, ahogy bizonyos emberek képesek minden apróságot megfigyelni. Úgy járni-kelni a világban, hogy nem csak benyomások, de egész apró mozzanatok is felkeltik a figyelmüket, amit utána képesek átadni az olvasóknak is így téve színes-szagos valósággá a leírtakat. Tóth Krisztina határozottan nyitott szemmel jár a világban, majd élvezhetően, sokszor keserédesen írja meg a körülöttünk lévő világot.


“Minden megtörténik, a legvalószínűtlenebb dolog is megtörténik. Minél valószínűtlenebb, annál inkább, de még ez se szabály. Egyszerűen megtörténik, ne kérdezd, miért. Ha van sapkád, ha nincs.”


Azt hiszem ideje rákapnom a novelláskötetek olvasására. Egyre inkább élvezem, ahogy kevés szóval is tudnak sokat mondani. Imádom, hogy a formai követelmények miatt egyszerűen nincs helye szócséplésnek, nem maradhat benne egy rakat töltelék mondat, de még csak szó sem. Nagyon célirányosan tudnia kell, mit akar átadni, és ahhoz tudnia kell megválogatni a pontosan odaillő szavakat. Tóth Krisztina esetében azt éreztem, hogy a novellák körülbelül háromnegyede pontosan ezt nyújtotta.

Melegen ajánlom, ha még csak most ismerkedsz a kortárs irodalommal, a novellákkal, a női írókkal vagy csak szeretnél zanzásítva olvasni a mai magyar valóságról.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.