februári megjlenések
Havi megjelenések,  Irodalom

Négy könyvet válogattam a februári megjelenések közül

A tél még javában tart, de a könyvkiadók lassacskán olvadoznak és megkezdik az újabb évet. Túl sok számomra érdekes újdonságot nem láttam ugyan a februári megjelenések között, de így is tudtam hozni nektek négyet, amit szívesen látnék viszont a könyvespolcomon!

Philip K. Dick visszatérő vendég nálam, különleges látásmódjával és stílusával egyszer hadilábon állok, máskor képtelen vagyok szabadulni tőle. Legutóbb épp első regényét, az Űrlottót olvastam. Az Agave Könyvek idén is folytatja Dick életművének kiadását, A jövő orvosa először 1960-ban jelent meg, magyarul pedig idén februárban olvashatjuk először. Időutazós, izgalmas jövőképet felvázoló történetnek ígérkezik, amire már csak pár napot kell várnunk!

Philip K. Dick: A jövő orvosa

Könyv: Philip K. Dick: A jövő orvosa
Fordította: Pék Zoltán
Sorozat: 
Kiadó: Agave Könyvek
Műfaj: sci-fi
Oldalszám: 192
Megjelenés:  2021. február 9.

Fülszöveg:

Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg?

Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik.

Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is.

A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes.


Krasznahorkai László Sátántangóját még 2020 végén olvastam és töredelmesen be kell vallanom, meggyűlt vele a bajom. Ugyanakkor érzem, hogy még dolgunk van egymással, így nem maradhatott le a megjelenések listájáról legújabb könyve, a Herscht 07769 sem. Jelenleg a magyar kortárs irodalommal való ismerkedésem egy nagy kihívása Krasznahorkai, tudom, hogy értékes amit alkot, de még nem teljesen értem őt.

Krasznahorkai László: Herscht ​07769

Könyv: Krasznahorkai László: Herscht ​07769
Sorozat: 
Kiadó: Magvető
Műfaj: kortárs
Oldalszám: 560
Megjelenés: 2021. február 18.

Fülszöveg:

Herscht ​07769 – mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mondván, az ügy bizalmas, válasz esetén pedig a postás úgyis megtalálja a név és az irányítószám alapján. Helyben vagyunk és időben: Krasznahorkai László új nagyszabású műve, melyet a szerző elbeszélésnek nevez, napjaink Németországában játszódik, annak is a mélabús keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek forrásvidéke és a neonáci mozgalmak egyre kevésbé titkos bázisa.
Mind több és több megmagyarázatlan és ijesztő esemény történik a szürke mindennapokban: előbb bizarr graffitik a Bach-kultusz kegyhelyein, eltűnő lakosok, később egy majdnem végzetes piknik és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek, elindul a vadászat Türingiában. Erőre kap a bestiális, és megpillanthatjuk az animálist.
Az elmúlt évek rövidebb Krasznahorkai-művei után, melyeket szólószonátákhoz lehet hasonlítani, a Herscht 07769 nagyepikai formája és dinamikája igazi versenymű; Bachnak a regényben is említett Brandenburgi versenyeihez hasonlóan különböző hangszerek szólamaiból áll össze a mű egésze, felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról.


Térey János, a tragikusan korán elhunyt kortárs szerző A Nibelung-lakóprak cimű kötetének új kiadása február 22-én kerül a könyvesboltok kínálatába. Debrecenben élek, így a debreceni születésű, elismert költő, író, drámaíró munkásságát már csak ezért is szeretném megismerni. Több könyvével is szemeztem már, de még nem vettem a bátorságot ahhoz, hogy fel is üssem valamelyiket. Talán épp a Nibelung-lakóparkkal kellene kezdenem?

Térey János: A ​Nibelung-lakópark

Könyv: Térey János: A ​Nibelung-lakópark
Sorozat: 
Kiadó: Jelenkor
Műfaj: dráma
Oldalszám: 452
Megjelenés: 2021. február 22.

Fülszöveg:

Térey ​János nagy ívű verses drámatrilógiája, az életmű egyik mérföldköve, 2004-ben jelent meg, azóta emlékezetes színházi előadás és ennek nyomán film is készült belőle a Krétakör társulatával, Mundruczó Kornél rendezésében. A drámai költemény második kiadása tizenhét év után a szerző életműsorozatában lát napvilágot.

„Térey, akinek közvetett, ám roppant intenzív tapasztalatai vannak a XX. század kataklizmáiról, az ezredvég történéseinek pedig szemlélő tanúja, szintén mitikus területre, az EU szívébe (Rajna-Wormsba, mely tulajdonképp Majna-Frankfurt) vezeti el a magyar olvasót, és e mitikus tájban az úgynevezett “vállalkozói szféra” csúcsfigurái maguk is mítoszhősökké stilizálódnak fel. Ez a mítosz azonban a mi korszakunkról, a jelenkori hatalmi struktúrákról és döntéshozatali mechanizmusokról szól, a Lakópark és a Toronyház mítosza” – írta a kötetről Márton László.

A tompa moraj már az összeomlás
Előjele volt… Aztán jött a szélvész:
A végrobajlás légörvényt kavart;
Rengett a föld, acél, üveg csörömpölt,
A por mindent, de mindent elborított,
És aztán síri csönd lett.
Valahányan,
Akik csak ott álltak a közelemben,
Azt kérdezték: „Mi van itt? mi van itt?”
Mondtam nekik, hogy a pokol van itt.


Bánffy Miklós, azaz Losonczi gróf Bánffy Miklós nagyívű Erdélyi története február 22-én jelenik meg egy kötetben. Akkor hallottam róla először, amikor ez a kellemesen színes borító szembejött velem. Erdély történelme mindig is izgatta a fantáziámat, pár éve Wass Albert regényeket olvastam, most egy ideje félreraktam a témát. Ha minden igaz, már úton van hozzám Móricz Erdély-trilógiája, lehet, hogy jó lenne épp Bánffy Miklóssal folytatni a sort. Egy biztos, aki belefog ebbe a kötetbe, igencsak nagy fába vágja a fejszéjét, már ami az oldalszámot (1128 oldal) illeti.

Bánffy Miklós: Erdélyi ​történet I–III.

Könyv: Bánffy Miklós: Erdélyi ​történet I–III.
Sorozat: Bánffy Miklós: Erdélyi ​történet I–III.
Kiadó: Helikon
Műfaj: történelem
Oldalszám: 1128
Megjelenés: 2021. február 22.

Fülszöveg:

Gróf Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénye tíz évet ölel fel a 20. század elejének történelméből: 1904-től az első világháború kirobbanásáig. A bonchidai kastély urának, a polihisztor erdélyi arisztokrata írói munkásságának legnagyobb lélegzetű alkotása három részben meséli el Abády Bálint életét. A családi háttér, a diplomáciai indíttatás, a politikai karrier, a kaszinói tagság egyaránt lehetővé tette, hogy Bánffy otthonosan mozogjon a báltermek, a kártyaszobák, a nagy vadászatok, a lóversenyek, a szerelmi és a politikai csatározások berkeiben, hiteles és érvényes panorámát festve az erdélyi arisztokráciáról. Bánffy ragyogó tehetségének, nyelvi gazdagságának minden ismérve megcsillan a monumentális regény lapjain. A mostani díszkiadásban egyetlenegy kötet öleli fel a trilógiát.


Remélem találtatok számotokra érdekes könyveket a februári megjelenések között. Írjátok meg hozzászólásban, ti mely köteteket várjátok leginkább, akár rajta van a fenti listán, akár nincs!

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük