Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája
Irodalom,  Könyvértékelések

A hó mindig felül landol

Vannak olyan könyvek, amelyek hihetetlen magasságokba repítenek egy-egy műfajt. Ilyen volt Stieg Larsson: A tetovált lány és a skandináv krimi, Bán Mór: Hunyadi sorozata és a történelmi regények, Rowling: Harry Pottere és a fantasy. És igen, ilyen volt Suzanne Collins: Az éhezők viadala és a disztópia, mely millió meg egy olvasó  figyelmét fordította a zsáner felé, ami valahol a távoli múltban Aldous Huxley: Szép új világa tájékán gyökerezik.  

Utánanéztem: valamivel több, mint nyolc éve olvastam Az éhezők viadala trilógiát, gyors egymásutánban csúszott le mind a három rész. Nagy szerelem volt, csak úgy faltam a lapokat. Imádtam Katniss abszolút badass és önfejű karakterét, a világ kegyetlenségét, azt, hogy mindenkiért lehetett aggódni és azt, hogy a legmostohább körülmények között is voltak, akik nem adták fel. Most pedig, az utolsó rész után tíz évvel megjelent és kézbe is vehettem a várva-várt előzménykötetet, mely Coriolanus Snow elnök ifjonc éveit dolgozza fel.
Porondon az Énekesmadarak és kígyók balladája!

Író: Suzanne Collins
Cím: Énekesmadarak és kígyók balladája
Kiadó: Agave Könyvek
Fordította: Farkas Veronika
Első megjelenés: 2020
Olvasott példány megjelenési ideje: 2020.
Oldalszám: 448
Műfaj: disztópia, társadalmi sci-fi
lvasási idő: 2020. június 1. → 2020. június 5.

Fülszöveg: 
A ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.
Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.
Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.


“Coriolanus meglátta élete első fecsegőposzátáját, és első látásra gyűlölte.” 


Még mielőtt nagyon elmélyednék a történet boncolgatásában, térjünk ki egy fél percre a borítóra. Örülök, hogy az Agave átvette az eredeti kiadás fedőlapját, nekem nagyon tetszik mind a színvilág, mind a mondanivaló. Az első magyar kiadású kötetek mellett is remekül mutat a polcon, a regény kétharmada tájékán pedig már nem titok se az énekesmadarak, se a kígyók jelentősége. Így utólag ez azért megmagyarázza, hogy miért gyűlölte Snow ilyen zsigerből jövően Katnisst évtizedekkel később.

Co-li-ro-la-nus…nem jó.

Co-rli-ro-a-nus… ez sem az igazi.

Co-ri-o-la-nus… na, végre már, hogy a fecsegőposzáta csípje meg.

Sokadjára csak sikerült kibogozni a drágalátos jövőbeli Snow elnökünk keresztnevét. Nem volt egyszerű menet, de én győztem. A kapitólumban ugyanis a legtöbben Satyria, Arachne, Clemensia és Lysistrata hangzású nevekkel grasszálnak. Talán ezért is imádtam első pillanattól Tigrist, Snow unokanővérét, aki nem csak nevében egyszerű, de szívében is tiszta, mint a hó. Na, ez Coriolanusról nem mondható el, de ne rohanjunk ennyire előre. 

Az ifjú Coryo még csak félig mérgezett lélekkel csöppen a tizedik Éhezők viadalába mentorként. Az ambíciózus, ám elszegényedett fiatalember nem repes a boldogságtól, amikor megtudja, hogy egy tizenkettedik körzeti kiválasztott kerül a kezei alá, aki ráadásul első ránézésre egy különlegesnek tűnő, de satnya lány, Lucy Gray Baird. A covey-k (énekesek, táncosok) közül kerül ki, hangjával és pimaszságával már első megjelenésekor elkápráztatja a közönséget, Coriolanus pedig szép lassan kezdi elhinni, hogy a lány megnyerheti a viadalt, hogy talán mindkettejüknek van esélye arra, hogy elérjék céljaikat. Lucy egyszerűen életben akar maradni, Coriolanusnak azonban ettől sokkal nagyratörőbb tervei vannak; azon dolgozik mentortársaival egyetemben, hogy népszerűbbé tegyék a viadalt. Arra azonban nem számít, hogy gyengéd érzelmeket ébrednek benne a lány iránt, ami ugye, ritkán egyszerűsíti le az eseményeket. Ez a szerelmi szál lehetne akár a lázadás egy gyönyörű szimbóluma, ehelyett végig éreztem, hogy valami egészen fura végkifejlet felé robogunk megállíthatatlanul. 

Érdekes élmény volt úgy leülni olvasni, hogy a korábban olvasott trilógia fényében már tudtam, mi lesz a regény vége. Snow tipikus antihős, az út végét már ismerhetjük, nagyon cukormázas, rózsaszín sztoriban kár reménykedni. Abban bíztam, ez a regény elmondja, hogy jutott el idáig. Ezt csak úgy-ahogy sikerült kideríteni, érzésem szerint túl hamar lett vége a könyvnek. Gyakolatilag ott engedjük el a kezét, ahol megteszi az első lépést a könyörtelen vezetővé válás irányába. Évtizedek vannak még, amikor millió meg egy hatás érte, ami alakította a jellemét, ami  ebben a könyvben nagyon kiforratlan volt. Egyik pillanatban hősszerelmes, a másikban érzéketlen szörnyeteg-kezdemény, akit csak a hatalom éltet. Talán mindvégig az utóbbi, de kilengései, hirtelen jellemváltásai miatt nehéz őt értelmezni, mintha bármelyik pillanatban szétcsúszhatna. Sajnos, nem a jó értelemben meghasonlott, inkább kissé ingatag karakteralkotásnak tűnik. Magam sem tudom, hogy szeretnék-e folytatást még ehhez a könyvhöz. Olyan szempontból mindenképp érdekes lenne, hogy a már említett évtizedes hézagokat jó lenne kitölteni információval, másrészről nem tudom, hogy van-e még ebben a sztoriban szufla. Talán ide is érvényes a Snow család mantrája: a hó mindig felül landol.

A fontosabb mellékkarakterekről érdemes ejteni néhány szót.

Lucy Grayt sikerült megkedvelni, üde színfolt volt a kegyetlenségek színpadán. Szó szerint és átvitt értelemben is. A covey-k életstílusa a hippikolóniák hangulatát hozta vissza, mindenki kedveli őket, mert egyedül ők képesek vidámságot csempészni a bányászattól megszürkült tizenkettedik körzet életébe. Ha kell, akkor szemet is hunynak néhány furcsaságuk felett. Mivel egyáltalán nem vagyok muzikális típus, a dalszövegek olvasása kicsit nehezemre esett, aztán szerencsére találkoztam Maiah Wynne csodálatos feldolgozásával. Hidegrázós. De komolyan! Mindenképpen hallgassátok meg!

Sejanus, a Coriolanus mellé szegődött srác, eleinte esetlen figura a végére viszont nagyon a szívemhez nőtt. Ahogy felemeli a hangját az emberekkel való kegyetlen bánásmód ellen, egy olyan csoport hangjává válik, akiket senki sem akar meghallani, még akkor sem, ha tíz centiről üvöltik a hatalom arcába: eddig és ne tovább! Ezt a kiállást, bátorságot, tisztaságot imádtam benne, bár olvasás közben nem éreztem annyira jelentőségét, mint most pár nappal a könyv befejezése után. Kellenek az ilyen emberek, szükségünk van rájuk, nem csak az éhezők viadalában, a mi, valós, kegyetlen világunkban is.


“Az embereknek rövid az emlékezete. Muszáj szemétkupacok között járniuk-kelniük, mocskos élelmiszerjegyeket tépkedniük és az Éhezők Viadalát nézniük ahhoz, hogy a háború emléke eleven maradjon bennük. A felejtés elbizakodottsághoz vezethet, és akkor visszakerülnek a kezdőpontra.”


Érdekes volt, mennyire kiforratlan még itt a viadal rendszere. Minden körzet egyformán gyűlöli, és még a kapitólium polgárai sem tudják pontosan, hányadán is állnak vele. A főváros még nem heverte ki a háború borzalmait, az utcákon betonkockák, törmelékkupacok hevernek, az ostromlott város mementójául. A viadal nem népszerű. Legszívesebben mindenki elfordítaná a fejét, a közvetítések alatt, ám a főjátékmesternek, Dr Gaulnak más elképzelései vannak. Van egy víziója, melyért elmondhatatlan dolgokra képes. Tetszett a történet nyerssége, de azt kell mondjam, az arénán belül jobban izgultam a kiválasztottakért, mint a pálya mellett toporgó öntelt mentorokért.

Az Énekesmadarak és kígyók balladája jól hozza Az éhezők viadala hangulatát, nekem jól esett visszautazni ebbe a világba, még akkor is, ha nincs az a pénz, amiért élnék benne. A viadal szükségszerűségéről szóló részek döbbenetesek voltak a kapitolóiumiak a maguk kicsavart logikájával szereznek érvényt a gyermekgyilkosságok szükségességének. Rémisztő, ahogy validálják a gyermekek arénába eresztését, majd egymás általi brutális kivégzését. Itt még nem showműsor, itt még nem évenkénti szórakozás, itt még a kapitóliumi polgárok nem tértek magukhoz a sokkból, hogy ők sem sebezhetetlenek, de talán már elkezdték élvezni, ahogy a náluk alantasabbnak gondolt körzetek gyermekeit porba hullni látják.

De most komolyan, melyik épeszű felnőtt társadalom képes ilyen rendszert bevezetni? Bár gondolom, a hatalomért, a biztos, kényelmes életért sokmindenre képesek az emberek. Amíg közülük nem kerül veszélybe emiatt senki, és a múlt kudarcait egy delete billentyűvel könnyű eltörölni, addig jöhet bármi. Bármi, ami az ő felsőbbség érzetüket növelheti. Ez lehet egy állatkerti ketrecbe zárt, fázó, éhező és rettegő körzeti tinédzser csapat. Lehet a tudat, hogy ők juttathatnak élelmet a versenyzőknek, ezzel megmutatva az óriási kegyet, amire képesek, hiszen ők törődnek a kiválasztottakkal. De lehet az is, ahogy a későbbiekben hatalmas ünnepi vacsorákon tömik magukba a számtalan fogás valamelyikét, könnyítenek magukon, majd folytatják a mértéktelen zabálást, miközben az arénában egy kislány szívét penge járja át egy nála fiatalabb fiú keze által vezérelve. A lényeg, hogy ők biztos helyen vannak, nekik nem eshet bántódásuk csilli-villi légvárakból épített világukban.

Panem még mindig képes arra, hogy hatalmas indulatokat váltson ki belőlem. Így minden hibájával együtt szerettem olvasni ezt a könyvet, és jó eséllyel újra fogom olvasni a trilógiát is. 

Köszönöm az Agave Könyvek kiadónak a könyv recenziós példányát!
IDE kattintva beleolvashatsz az Énekesmadarak és kígyók balladájába.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.