Bartis Attila: A nyugalom
Irodalom,  Könyvértékelések

A nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz

Szinte minden olvasni szerető embernek van egy képzeletbeli vagy egy írott listája arról, milyen könyveket szeretne elolvasni záros határidőn belül. A könyves világban való végleges elmerülésem elején, úgy nagyjából tíz éve kreáltam az első ilyen, azóta is dinamikusan változó listát. Az elsők között írtam fel magamnak Bartis Attila: A nyugalom című lélektani regényét, és most végre lehúzhatom a millió cím közül ezt a régi tartozást.

Egyszerre vonzott és taszított a borító, mert igen nehezen viselem, ha emberalak van a fedőlapon, ilyenkor mindig lefordítom, hogy ne bámuljanak, üres, festett szemeikkel. A nyugalom esetében hiába fordítottam akármerre, mert – mivel mindig védőborító nélkül olvasok – a fedlapról és hátlapról egyaránt bámult rám egy jókora szem. Így kénytelen voltam visszarakni rá a védőborítót az olvasási szeánszaim végeztével, hogy ne bámuljon rám úgy, mintha a vesémbe látna. Különben nem tudom megmondani, miért zavar ennyire: üldözési mánia-e vagy csak a privát szférám megsértésének érzete, miközben mondjuk vacsorázok. Bár, hogy miért érdekelne bárkit is, ahogy tömöm magamba a jégsalátás szendvicsemet, arra nincs logikus magyarázatom. Meg tulajdonképpen másmilyen se.

Könyv: Bartis Attila: A nyugalom
Kiadó: Magvető
Első megjelenés: 2001
Olvasott példány megjelenési ideje: 2018
Borító: A címlap Christian Schad festményének és a szerző önarcképének felhasználásával készült
Oldalszám: 326
Műfaj: lélektani, kortárs, groteszk
Olvasási idő: 3 nap

Fülszöveg:

Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.


“…aki olvas, azt általában békén hagyják. Attól nem kérdik meg, hogy honnan hová utazik, hogy van-e család, ilyesmi. Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen.”


Ahogy telnek az évek egyre közelebb érzem magamhoz a groteszk, a naturalista és az enyhén szürreális történeteket. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy mostanáig vártam a Bartis Attilával való megismerkedéssel, néhány éve ezt a könyvet simán félbehagytam volna. A szöveg tele van érdekes mondattani és szóalaki megoldásokkal, végtelenbe csúszó mondatokkal és rengeteg önkommentárral (gondoltam, mondta, mondtam…) miközben egyszerre érződik töménynek és lazán tagoltnak.

Az anyjával teljesen abnormális kapcsolatot fenntartó főszereplő folyamatos konfliktusban áll magával: gyűlöli az anyját, elszakadni mégis képtelen az asszonytól, aki tizenöt éve, színésznői karrierje romba dőlése óta, képtelen kitenni a lábát a lakásból. Érdekes táncot járnak egymás körül, ugyanaz a forgatókönyv, nap mint nap, mintha az Idétlen időkig – egyébként remek film – nyomasztó, magyar valóságban játszódó változatát olvasnánk, persze humor nélkül. Ez a beteges függés anya és fiú között, a rengeteg “holvoltálfiam?” és “menjenafrancbaanyám” úgy üli meg az ember lelkét, hogy a végén már alig kap levegőt, kénytelen becsukni a könyvet csak azért, hogy pár perc múlva újra bele akarjon kukucskálni, hogy lopjon még néhány sort. A nyugalom olyan, mint egy családi katasztrófafilm: egyszerre akarunk elfordulni a szörnyűségek elől és nem lemaradni egyetlen pillanatról sem.

Ez a mérgező családi kapocs meglepő módon tartja mindkettejüket életben, egészen addig, amíg be nem lép a képbe Fehér Eszter, aki hamar numero unová válik, átveszi az első számú nő szerepét a férfi életében. Az elejétől vakvágányon fut az egész, vizionálható a tragédia; a sínpár felszedve, a vonatról tudjuk, őrületes csattanással temet maga alá majd mindent, ami csak az útjába kerül. Közben az időbeli ugrások néha megzavarták a tér-idő kontinuumot, és a lélekben már gyerekként megnyomorított főszereplő fokozatosan fedi fel, miért vált azzá a felnőtt férfivé, aki akaratlanul is fájdalmat okoz, tipor és pusztít maga körül.


“Elvégre a vágyat nem lehet orvosi javallatra kigyomlálni, gondoltam. A szerelemnek nem lehet Xanaxszal beszórni a helyét, gondoltam.”


Az anya karakterétől kirázott a hideg. Utoljára azt hiszem, Steinbeck érte el ezt nálam Kate-tel (Édentől keletre). Bartis anya figurája remekül megrajzolt karakter, egy pillanatra sem szimpatikus, mégis megvillantja olykor az emberi vonásait, bár azt hiszem, ettől csak még taszítóbbá válik. Főleg Fehér Eszter színrelépése után. Zavaros féltékenység vonja karmaiba az ismeretlen nő iránt, aki fiát bűvkörébe vonva rondít bele kettejük abnormális kapcsolatába. Az egyébként sem finomkodó, tömény szexualitással, eltúlzott erotikus jelenetekkel átitatott regény egy pont után Héja-nász az avaron kaliberű őrjöngésbe csap át. Az erre érzékenyeknek most szólok: inkább ne olvassátok el, mert tényleg sok és tényleg durva.

Az érzelmi, lelki színtéren kívül kapunk egy kiskanálnyit a vidéki pap vallásneveléséből is. Nagyon érdekes, hogy azt a kisvárost, ahová a főszereplő elmegy felolvasni, csak a saját kisvárosomként tudtam elképzelni. Láttam magam előtt a csodálatos kunhegyesi könyvtár sötétre pácolt, tömött polcait, a nejlonos ablakok mögött megbújó nyomort, a le nem aszfaltozott utakon zötykölődő terepjárót. Kíváncsi lennék, másra is ilyen hatással volt-e a történet, más is látta-e azokat az utcákat, amelyeken ő maga is járt már.

Krusovszky Dénes, Dragomán György és Háy János után újabb olyan kortárs írót köszönthetek Bartis Attilában, aki már egy könyvvel képes volt lenyűgözni. A nyugalom érett szöveg, olyan, ami képes megszólítani az olvasót, csak igyekezni kell, hogy ne nyomjon agyon a hangulat. Nem is csodálkozok, hogy arra érdemesek úgy gondolták, a történet a színpadon (Anyám, Kleopátra) és a filmvásznon (Nyugalom) is megállja majd a helyét.

Bartis Attilának jelenleg tizenegy megjelent kötet fűzödik a nevéhez, melyek között szerepel regény, tárcanovellákat egybegyűjtö kötet és fotó kiállítási katalógus is.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

A kiemelt kép forrása: Fortepan/Fortepan

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.