Vivien Holloway interjú
Interjúk,  Média

Az ember általában olyasmit ír, amit maga is szívesen olvas – Vivien Holloway interjú

Vivien Holloway – Sasvári Vivien – egy itthon még gyerekcipőben járó műfaj képviselője: steampunk regényeket ír. Könnyeden, mindenkihez szólóan mesél az olvasónak, miközben remek humorát is megcsillogtatja.
Történeteit bármely korosztály magáénak érezheti, az ő szavaival élve: “Azoknak írok, akik szeretik azt a fajta stílust, amit én képviselek, és mivel nincs korhatár, bárhogyan írhatok, bárhogyan kifejezhetem magam, és nincs öncenzúra.”
A nemrégiben megjelent utolsó Winie Langton történet írójával beszélgettem: interjú Vivien Holloway írónővel.

Mi az első könyves/olvasós élményed?

Azt hiszem, legelőször olyan hat-hét éves korom körül olvastam Bálint Ágnestől a Frakk, a macskák rémét. Nagyon szerettem, rengetegszer olvastam kiskoromban. Kezdetekben főként állatos könyvek kötöttek le. Érdekes, hogy most már nem olvasok állatos könyveket – állandóan sírok az összesen.

Miért épp a fantasy és a steampunk műfaját választottad?

Kilenc évesen kaptam meg az első Harry Potter könyvet, és mint nagyon sokan a generációmból, én is Rowling sorozatán nőttem fel. Persze közben már bejöttek a komolyabb urban fantasyk, mint például J. Goldenlane Farkastestvére, vagy Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozata. Szerettem ezeket olvasni, mert teljesen kikapcsoltak, imádtam a külön világokat, amiket alkottak az írók.
Az ember általában olyasmit ír, amit maga is szívesen olvas, így nálam nem volt kérdés a fantasy, mint irányvonal. A steampunk igazából ennek egy alműfaja, teljesen jól beleillik a zsánerbe. De a cél tulajdonképpen mindig is a szórakoztatás volt, az, hogy a könyveim kikapcsolják az olvasót, történjen ez bármilyen műfajban.

Kik azok az írók, akik hatással voltak a munkásságodra?

Fiatalabb éveimben meghatározó volt J. Goldenlane, vagyis Goldman Júlia. Imádom a humorát, a szerethető, esendő karaktereit, és azt a lazaságot, ahogy írást kezeli.
Mai napig csodálom Anne McCaffrey világteremtését, a Pern sárkánylovasai sorozata nem csak a maga idejében volt korszakalkotó, de az írásmódja, a történetmesélése is elképesztő.
Felnőtt éveim felfedezettjei Mark Lawrence, V.E.Schwab, és idén Tamsyn Muir, akik mind különböző stílusban, de számomra nagyon érdekfeszítően alkotnak.


“Minden csak annyira bonyolult, amennyire azzá teszed magadnak.”

Vivien Holloway: Végtelen horizont


Hogy látod a női írók helyzetét a zsánerben? Neked személy szerint mennyire volt nehéz érvényesülni?

Magyarországon nem csak nőként, de íróként is nehéz érvényesülni. Női íróként sem nehezebb egyébként, mint bármilyen másik területen. Fantasy íróként azért a nőknek is megvan a maguk skatulyája, ami kimerül a laza, kötetlen, ponyva-jellegű, főként szerelmes történetekben. Ez engem éppenséggel annyira nem vág földhöz, mivel sosem terveztem komoly scifi értekezéseket papírra vetni, de tény, hogy a komolyabb, úgymond „melósabb” regényeket még a mai napig sem mindenki nézi ki a nőkből.


Ha egy nő által írt fantasyban összetettebb karakterek és komolyabb világfelépítés van, az emberek száját igenis elhagyják olyan mondatok, hogy „nő létére nem semmi történetet hozott össze”. Ami nyilván valahol bók akarna lenni, de benne van az is, hogy „jé, ez nem is olyan limonádé, mint vártam”.

De őszinte leszek, ez engem annyira nem érdekel, mert nem a magyar könyvesszakmának írok, hanem az olvasóimnak. Akik pedig már pontosan tudják, mit is várhatnak tőlem.

Könyveidet különösen szerethetővé teszi egyedi humorod és az, hogy több korosztálynak is élvezhető. Volt arról elképzelésed, hogy pontosan melyik korcsoportnak szánod a történeteid?

Egyáltalán nem. Nem akartam csak kizárólag kamaszoknak, vagy csak kizárólag felnőtt olvasóknak írni, mert az is nagyon behatárolja az embert. Azoknak írok, akik szeretik azt a fajta stílust, amit én képviselek, és mivel nincs korhatár, bárhogyan írhatok, bárhogyan kifejezhetem magam, és nincs öncenzúra. Egy tizennégy éves lány ugyanúgy tudja élvezni a könyveimet, mint egy ötvenes férfi (igen, a spektrum mindkét végének dedikáltam már). De ez nem volt szándékos, így sikerült, és kifejezetten örülök neki, hogy a könyveimben nemtől, életkortól függetlenül megtalálhatják az emberek, amit szeretnek.

Vivien Holloway

Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Hogy ír Vivien Holloway?

Rapszodikusan.
Ha benne vagyok, akkor rettenetesen benne vagyok, és elképesztő tempóban tudok haladni. Ha viszont valami miatt megakadok, akkor borzasztóan nyögvenyelős tud lenni, és vagy erőltetnem kell, vagy ha az se megy, akkor elengedni egy ideig. Mindig félek ezektől az írói blokkoktól, mert nem tudom, meddig fognak tartani, és mivel tudnám elejét venni. Mert nyilván ezek mindig akkor jönnek, mikor határidő van, vagy már nagyon-nagyon be kéne fejeznem valamit.

Magára az írásra nincsen bejáratott módszerem, ha csak az nem, hogy én például főként csendben tudok írni. Valaki zenét hallgat közben, vagy akár filmet néz, de nekem ez nem megy. Van, hogy nem zavar a zene, de van, hogy borzasztóan, mert még az is képes elvonni a figyelmem. Szóval nálam általában a csend jön be.
Vázlatokat általában nem készítek, Winie például egyáltalán nem igényelte, de a mostani történethez szükségem volt komolyabb háttérmunkára, bár a cselekmény itt is magát alakítja. De a világfelépítéshez sok jegyzetem van.

Miért tartottad fontosnak, hogy írói álnevet válassz?

Mostanában vannak kezdeményezések, hogy „olvass magyart”, és társai, azonban hét éve ezzel még senki sem foglalkozott. Akkor, ha magyar nevet láttak ez emberek a borítón, már tették is félre (nyilván kivétel mindig van, én most a szabályról beszélek). Ezt magamon is megfigyeltem – sokkal inkább hajlamos voltam levenni a polcról egy külföldi(nek látszó) író kötetét.

Egyébként sosem titkoltam, hogy ki vagyok. Mindenki, aki csak egyszer is beírja a keresőbe, hogy „Vivien Holloway”, szembe találkozik a rendes, polgári nevemmel, és ezzel semmi baj sincs. Viszont, aki csak betéved a könyvesboltba, és a sok fantasy között meglátja az enyémet, első körben szívesebben veszi le a polcról, csupán azért, mert nem Sasvári Vivien névvel van publikálva, ez van.

Ráadásul a történeteim egyike sem játszódik Magyarországon, a szereplőimnek jórészt mind angolszász neve van, furcsán hatna Winie Langton mellett egy magyar író neve.

A Winie Langton sorozat első része 2014-ben jelent meg, hat évvel később pedig elköszöntünk a szereplőktől. Hogy élted meg ennek az időszaknak a lezárását? Nehéz volt elengedni Winie kezét?

Nehéz, igen, de valahol adott egy szabadságot is, hogy most már tényleg azt írok, amit akarok. Nagyon szerettem Winie-t, de folyamatosan ott volt a nyomás, hogy a következő résznek El. Kell. Készülnie. És a csalódás, mikor valamiért nem sikerült, mert beütött az írói blokk, és két éven keresztül képtelen voltam kipréselni magamból a folytatást.

De az is hozzátartozik, hogy Winie már ismerős terep volt. Pontosan tudtam, milyenek a szereplők, nem kellett azon gondolkoznom, milyen szavakat adjak a szájukba, mert az egész jött magától. Ez bizonyos szempontból végtelenül kényelmes volt, hazai terep. Komfortzóna.

Ebből kellett most kilépnem, és ez sosem könnyű. Hiányozni fog Winie és a Langton család, de tudom, hogy bármikor, ha visszatérek hozzájuk, akár csak a magam szórakoztatására, ugyanolyan otthonos, kényelmes és megnyugtató érzés lesz, mint mindig is. 


“Azt akarjátok, hogy lánynak öltözzek? – a hangom magas és vékony lett az iszonyattól, kivert a jeges veríték, mikor elképzeltem azt a sok kényelmetlen, hosszú és teljes mértékben funkciótlan ruhadarabot magamon. Könyörgő tekintetem körbejárattam állítólagos szeretteim kárörvendő ábrázatán. Hát ezt nevezik családnak? Ezt?!”

Vivien Holloway: Mesterkulcs


Végleges a búcsú, vagy van még rá esély, hogy a jövőben találkozhatunk Langtonékkal, meg persze Willel és Harryvel?

Több regény nem lesz. Nem fogom megírni a spin-offot, meg annak a spin-offját, meg olyasmit, ami mondjuk Winie és Harry gyerekéről szól. Nem szeretem, ha egy író képtelen elengedni egy világot, és csak abban tud alkotni, mert mástól fél, vagy mert az már egyszer bejött, és akkor le kell róla húzni még a tizedik bőrt is.

Elmeséltem mindent, amit Winie-ékkel kapcsolatban akartam, és egy darabig most nem is szeretném háborgatni őket. Ha valaha vissza is térek hozzájuk, az legfeljebb olyasmi kis novellák erejéig történhet meg, mint a A bross, ami például a Langtonok egy karácsonyát írja le.

A Facebook oldaladon láttam, hogy gőzerővel dolgozol egy újabb regényen. Megosztanál erről egy-két gondolatot?

Az elején ez egy ilyen „durrbele” projekt volt, csak jóval később kezdte kiforrni magát. Ez az első, aminél komolyan neki kellett ülnöm a világteremtésnek, és rendesen összeszedni a gondolataimat. Amint ez megtörtént, beindult a gépezet. Epikus fantasynak szánom, ha elkészül, és bár fogadkoztam égre-földre, hogy én többet sorozatot soha ez életben, nyilván ezt sem tudom belezsúfolni egy könyvbe. Illetve tudnám, de akkor még másfél évig írnám, és a végén kijönne belőle a Háború és béke. Én pedig könyvet szeretnék az olvasók kezébe adni, nem önvédelmi fegyvert.

A kezdeti lendület mostanában kicsit elapadt, valószínűleg ez annak is betudható, hogy hamarosan lezárom az első kötetet, és ilyenkor mindig kicsit lelassulok, mert valahol szeretek befejezni egy kéziratot, meg nem is. De a terv az, hogy január végére befejezzem – utána pedig elkezdek dolgozni a második részen, de ehhez már kénytelen leszek komolyabb terveket összeállítani.

Az már most látszik, hogy ez lesz az eddigi leghosszabb regényem – ezidáig a Végtelen horizont birtokolta ezt a címet – és a legösszetettebb is. Azt gondolom, mind technikában, mind tapasztalatban meg kellett érnem erre, és bízom benne, hogy a végeredmény is olyan lesz, amilyennek szeretném.

Amennyiben szeretnéd figyelemmel kísérni Vivien Holloway munkásságát, kövesd a Facebook oldalát, vagy Instagram profilját. A szerző könyvei megvásárolhatjátok a Főnix Könyvműhely oldalán.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.