Edgar Allane Poe
Cikkek,  Irodalom

Nagyon hiszek a bolondokban – érdekes tények Edgar Allan Poe életéből

212 éve (1809. január 19-én) született Edgar Allan Poe, a krimi műfajának első képviselője. 1841-ben írta meg Morgue utcai gyilkosságok novelláját, melyet az első detektívtörténetként tartanak számon. Főszereplője, Mr Dupin ihlette többek között Sherlock Holmes, és Hercule Poirot figuráját is. Sir Arthur Conan Doyle azt mondta róla, hogy ő volt az, aki életet lehelt ebbe a műfajba. 

Ma már hihetetlen belegondolni, hogy a művész, aki ilyen erős hatással volt a világirodalomra (krimi, sci-fi, horror és még ki tudja) valamint a tudomány bizonyos szegmenseire is, egész életében tengődött. Abból a pénzből kívánt volna megélni, amit írásaiból keres, de ez csupán nyomorúságos létezésre volt elegendő. Gyakran szorult arra, hogy barátaitól, ismerőseitől kérjen kölcsön.

Azzal szeretnék tisztelegni Poe emléke előtt, hogy összegyűjtöttem róla 10 érdekes tényt, valamint néhány idézetet az író tollából, korábban a Halloweenre ajánlott könyvek között is szerepeltettem.


“Nagyon hiszek a bolondokban; ezt hívják a barátaim önbizalomnak.”


1. Ő volt az első, aki a ’short story’, azaz rövid történet/novella kifejezést használta. Legalább is ő volt a legkorábbi, akinél felfedezték ezt a szófordulatot.

2. Poe még halála után is folytatta az írást. No, nem kell semmilyen zombis-feltámadós dologra gondolni, nem mászott elő a sírból, csak majdnem. Egy médium, Lizzie Doten, ugyanis azt állította, hogy az 1863-as, a Poems from the Inner Life című verseskötetét Edgar Allan Poe szelleme diktálta. Azért az is könnyen lehet, hogy csak egy kis felhajtásra vágyott a könyve körül. De sose lehet tudni! Odabízom, döntsétek el belátásotok szerint.

3. A Baltimore Ravens amerikai focicsapat Poe: A holló (Raven) című, talán leghíresebb verse után kapta a nevét, tisztelegve ezzel az író munkássága előtt. Ez az egyetlen példa arra, hogy egy nagy sportcsapat irodalmi munkából merítsen ihletet a névadáshoz.

4. Poe gyakran írt macskája társaságában, aki a vállán pihent, amíg dolgozott. Poe maga ültette oda, mielőtt nekikezdett az írásnak.

5. Alkotott egy szót, ami leírja a csengő hangját. Ez a következőképpen néz ki: tintinnabulation, és A Csengők (The Bells) című verséhez találta ki. Angolosok a következő linken olvashatják a teljes művet: http://www.bartleby.com/102/88.html.

6. Többnyire mindenki azt a portrét ismeri róla, ami a bejegyzés elején is található. Ez alapján egy táskás szemű különcnek tarthatnánk, de valójában távolabb nem is állhatna a kép attól, ahogy valóban kinézett. Nagyon atletikus alkat volt, a jóképű egyetemi sportember mintaképe Rekordot is tartott a virginiai James folyón, 6 mérföldes úszásban.


“Még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e.”


7. Annak ellenére, hogy Poe fiatalon, mindössze 40 évesen huynt el, rengeteget költözött életében. A következő helyeken fordult meg: Richmond, Philadelphia, Baltimore, Boston, sőt Skóciában és Angliában is. Az utolsó éveit egy kunyhóban töltötte Bronx-ban (New York).

8. 2009-ben Poe első könyvének (Tamerlane and Other Poems) tizenkét megmaradt példánya közül eladtak egyet, ami 662 500 dollárért, azaz mai árfolyamon átszámolva 166 971 200 magyar forintért kelt el. Ez volt a legmagasabb összeg, amit amerikai irodalmi műért valaha is kifizettek.

9. Charles Dickens és Edgar Allan Poe levelezőtársak voltak, és egyszer még találkoztak is Philadelphiában, amikor Poe 34, Dickens 31 éves volt.

10. Az irodalmon kívül Poe szívesen fordult a világegyetem titkai felé. 1848-ban megjelent esszéje, mely a „Eureka: A Prose Poem” olyan állításokat tartalmazott, melyek megjósolták a Nagy Bumm elméletének megalkotását, annak létrejöttétől mintegy 80 évvel korábban. Abban az időben ezt tartotta a karrierje legnagyobb mesterművének.

+1 Poe halála méltó volt különös, misztikus életéhez. 1849. október 3-án Baltimore utcáján találtak rá nagyon rossz állapotban. Négy nappal később életét vesztette a kórházban, ám minden orvosi papírja eltűnt, beleértve a halotti anyakönyvi kivonatát is. Ezek a furcsa körülmények nagyon sok variációt szültek a halára vonatkozóan: szívbetegség, epilepszia, kolera, öngyilkosság, sőt még a gyilkosság gondolata is felmerült.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


Források: Interesting Literature, List 25

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük