Blade runner 2099 sorozat
Adaptációk

Blade Runner 2099 – készül a Szárnyas fejvadász sorozat az Amazonra

Philip K Dick kultikus könyvéből, az Álmodnak-e az andoridok elektronikus bárányokkal? sci-fiből már két remek film is készült, és nagyon úgy tűnik, hogy zöld jelzést kapott a Blade Runner 2099 is, ami sorozatként fog érkezni az Amazonra. A címet ugyan már február környékén belengették, de mostanáig nem volt biztos, hogy ténylegesen elkészül-e.

Mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy nem más ragadta a kormányt a kezébe, mint az első film producere, Ridley Scott. Az Amazon pedig nem mást ígér, mint hogy az új sorozat – ami már a címben látható 2099-ből is kitűnik, hogy folytatás lesz – intellektusban, témában és hangulatban is hasonlítani fog a nagy elődökhöz. Limited seriesként készül, így ha minden igaz, összesen egy évad lesz, bízom benne, hogy ebbe viszont beletesznek anyait-apait.

Showrunnerként Silka Luisa szerepel, akinek a nevét az Apple TV+ thrillerével, a Tündöklő lányokkal vagy a Halo-val kapcsolatban hallhattunk. Annyit tudhatunk, hogy provokatív sztorit tervez a Blade Runnerhez, aminek a gondolata első hallásra nem biztos, hogy tetszik, de hát majd meglátjuk. Az biztos, hogy a Blade Runner 2099 a legújabb hatalmas befektetés, amit A hatalom gyűrűi óta bejelentettek.

A megjelenés dátumáról természetesen még korai beszélni, de biztosan követni fogom a híreket ezzel kapcsolatban, így semmiképp sem maradtok majd le róla!

Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Philip K Dick zseniálissá vált klasszikusa anno a címével vett meg, és úgy sejtem, vagytok így ezzel még páran. A történet szerint 2019-ben járunk, egy disztópikus Amerikában. Az emberiség eljutott a technika azon szintjére, hogy szintetikus humanoidok – replikák – dolgoznak a kolóniákon. Amikor egy csoportjuk visszaszökik a földre Rick Deckard vállalkozik arra, hogy egyesével levadássza őket. Az 1982-ben megjelent első film ezt a történetet dolgozza fel, Harrison Ford, Rutger Hauer, Sean Young és Edward James Olmos főszereplésével. Míg az 2017-es film 2049-ben játszódik és olyan neveket vonultat fel, mint Ryan Gosling, Ana de Armas, Dave Bautista, Jared Leto, de visszatér Ford és Olmos is. Piszokmód élveztem mind a két filmet, és bár sokan rótták fel az újabbnak, hogy lassú, én imádtam ezt a lassúságot, lubickoltam a képi világban és igen, valószínűleg a nosztalgiában is.

Hová lett a fülszöveg?

Nagyon szerettem volna szokásomhoz híven itt is megmutatni nektek a regény fülszövegét, de annyira karcsú, és annyira semmit nem árul el, hogy ettől most eltekintenék. Viszont nézzétek meg a két film előzetesét, hátha kedvet kaptok ahhoz hogy meg-, vagy újranézzétek őket, netán elővegyétek a könyvet!

Pihilip K Dick köteteit az Agave Könyek gondozza, és IDE kattintva veheted meg őket.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


Forrás: The Guardian, Deadline

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, Youtube-on vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük