Matt Ruff: LovecraftMatt Ruff: Lovecraft földjén
Irodalom,  Könyvértékelések

Matt Ruff: Lovecraft földjén – szegregáció, misztikum és egy csipetnyi csalódás

Jó bornak nem kell cégér – szokták volt mondani. Nálam ez a mondás áll a könyvekre is, legalább is az esetek úgy kilencvenkilenc százalékában. Ritkán ugrok bele olyan olvasásokba, ahol csak borító alapján vetem magam a sorok közé, de Matt Ruff: Lovecraft földjén fedőlapja mellett én sem tudtam elmenni.

Nyugodt embernek tartom magam, de vannak olyan témák, amikkel fixen ki lehet hozni a sodromból. De durván. A rasszizmus és szegregáció pont ilyen; olyan vehemens indulatokat váltanak ki belőlem, hogy gyakran egészen komolyan elgondolkozok a reinkarnáció lehetőségén. A borító tehát megfogott, ám az ígéret, amit a fülszöveg sugallt bizonyosságot adott arról, hogy feltétlenül olvasnom kell ezt a könyvet. Matt Ruff az ötvenes évek Amerikájába kalauzol, és nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy bemutassa, milyen volt az élet a fehér ember hazájában.

Matt Ruff: Lovecraft földjén

Könyv: Matt Ruff: Lovecraft földjén
Kiadó: Agave Könyvek
Első megjelenés: 2020
Olvasott példány megjelenési ideje: 2020
Borító: Jarrod Taylor
Fordító: Huszár András
Oldalszám: 398
Műfaj: weird fiction, horror
Olvasási idő: 2020. szeptember 12. → 2020. szeptember 20.

Fülszöveg:

„A Lovecraft ​földjén valószerűtlen felütéséből egy szórakoztató, gyors, izgalmas és nagyhatású regény kerekedik.”
Neal Stephenson

1954, Chicago. A huszonkét éves leszerelt katona, Atticus Turner édesapjának nyoma vész, ezért felkerekedik, hogy megkeresse. Vele tart George bácsikája, a Néger útikönyv szerkesztője, és gyerekkori barátja, Letitia is. Útjuk Samuel Braithwhite vidéki kúriájához vezet New Englandben, arra a birtokra, ahol annak idején Atticus ősei rabszolgaságban senyvedtek. Menet közben nemcsak a fehérek Amerikájának hétköznapi borzalmaival szembesülnek, hanem olyan ártó szellemekkel is, amelyek mintha George kedvenc fantasztikus történeteiből lépnének ki.

Atticus az apja keresése révén rábukkan egy titkos szektára, melynek rejtélyes szertartásában történetesen ő maga hivatott kulcsszerepet játszani. Ahhoz, hogy élve megússza a kalandot, olyan dolgokra kényszerítik, amelyek a Turner-klán pusztulásához vezethetnek.

Lovecraft földjén időn és téren átívelő, varázslattal, hatalommal, reménnyel és szabadsággal játszadozó, elsöprő erejű kaleidoszkópja két fekete család egymástól sokban különböző tagjain keresztül rajzolja meg a rasszizmus portréját, annak máig kísértő, szörnyűséges hatásait. Matt Ruff kozmikus horrorból, gótikus fantasyből és tudományos fantasztikumból táplálkozó regénye egyöntetű kritikai sikert aratott mind a szépirodalmat, mind a sci-fit/fantasyt olvasók körében, ráadásul 2020-ban sorozatra adaptálta az HBO.


“De a történetek olyanok, akár az emberek, Atticus. Attól, hogy szereted őket, még nem lesznek tökéletesek. Nagy becsben tarthatod az erényeiket, és szemet hunyhatsz a hibáik fölött. De a hibák nem fognak eltűnni”


Nem véletlenül választottam a fenti képet: a könyv története és a fénykép elkészülte is nagyjából az ötvenes évekre tehető. Bizonyára sokan találkoztatok már vele, de talán kevesebben ismerik a mögötte álló történetet. A fotó egészen pontosan 1957. szeptember 4-én készült Little Rockban, Arkansasban az első tanítási napon. A dühös, ítélkező pillantások egy mindössze tizenöt éves lányt, Elizabeth Eckfordot kísérik, aki egyszerűen csak iskolába akart járni. Egy olyan iskolába, ahová ugyan egy három évvel korábbi törvény értelmében kötelesek lettek volna befogadni, az ottaniak másként vélekedtek erről. Az első nap nem is sikerült bejutnia (nyolc társával együtt kívül rekedtek az épületen), bár néhány héttel később sikeresen integrálták őket.

Az ilyen és ehhez hasonló történetek megismerésére szükség van, épp ezért üdvözöltem tárt karokkal a Lovecraft földjént is. Arra számítottam, hogy egy érzelmekkel túlfűtött, csontig hatoló, enyhe borzongással járó kötetet fogok olvasni, amit át- meg átjár H. P. Lovecraft szelleme. A számításaimat ugyan nem találtam meg száz százalékig, így vegyült egy kis csalódás is az egyébként olvasmányos regény forgatásába, de kezdjük talán az elején.

Nyolc karakter, nyolc nézőpontja vezet el a végkifejletig, érdekes fűszert adva a történethez. Általánosságban elmondható, hogy szeretem a szemszögváltásokat, itt sajnos nem is minden karakter által felvett szál érdekelt egyformán. Voltak köztük kiemelkedően jók és kreatívak (Hippolyta zavart kelt a világegyetemben, Különös, magas ház a télben) és számomra gyengébbek is (Abdullah könyve). Ebben a zárt rendszerben létrehozott “novellák” hol meghozták a kedvem a további olvasáshoz, hol egy megkezdett Gárdonyi novelláskötethez taszajtottak. Maguk a történetek egy irányba mutattak, tulajdonképpen biztosították a regény időbeli folytonosságát, mégis éreztem egy szakaszosságot, ami felborította az egységet.


“Még túl fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam. Azt hittem, a haláltól retteg, pedig egyáltalán nem. Csak akkor értettem meg, mit érzett, amikor nekem is fiam született – egy fiú, aki sosem hallgat rám.”


Az elején annyira belefeledkeztem a történetbe, hogy a természetfeletti megjelenésekor majdnem felháborodtam, hogy: hát ez meg mit keres itt? Gyorsan le is nyugtattam magam a fülszöveggel, hiszen nem árult zsákbamacskát, valami hasonlóra tett ígéretet. A Lovecraft rajongók azonban nagy valószínűséggel csalódtak; hiába vártak ugyanis Cthulhu megjelenésére, ez a regény egészen mást tartogatott. A ráaggatott címkék halmazából főcsapásnak a rasszizmus témáját jelölném meg, aztán jöhet az enyhe misztikum vagy weird fiction.

Elképesztő, már-már disztópiákba illő jelenetek bontakoznak ki a szemünk előtt, ám sajnos ezek a jelenetek a legtöbb amerikai vidéken megtörténhettek. Valójában egy része még ma is lejátszódhat. Nem kell messzire menni, elég az elmúlt hónapok eseményeire gondolni. Ki mondja meg, hogy valóság vagy fikció, amikor egy rendőr az abszolút semmiért állítja meg Atticust, és minden porcikája arra vágyik, hogy az vétsen egy hibát. Csupáncsak egyetlen aprócska hibát, ami remek alapot szolgáltatna arra, hogy agyonlője Atticust a kocsija mellett, majd mint aki jól végezte dolgát, továbbhaladjon.

Matt Ruff pedig nem kímél minket, szépen sorban követik egymást a rendkívül erős jelenetek, legyen szó ingatlanvásárlásról, tanulásról vagy arról mennyivel másként viszonyult a társadalom egy fehér nőhöz, mint egy színesbőrűhöz. Teszi mindezt könnyedén, olvasmányosan, már-már tényleg elhiszem, hogy mindez csak a képzelet szüleménye. Aztán persze kapcsolok, hogy belelóg a kezem a bilibe, emberek milliói éltek és élnek mai napig a hátrányos megkülönböztetés bélyegével a homlokukon.

Azt hiszem, ha Matt Ruff kihagyja Lovecraft nevét a játékból, ez a könyv sokkal sikeresebb is lehetett volna nálunk is. Még akkor is, ha Lovecraft vélt vagy valós rasszizmusa egyre többet van porondon. Ahogy az értékeléseket/visszajelzéseket olvasom, sokan a cím és a történet közötti gyenge összefüggést fájlalják, amit valahol meg is tudok érteni. Ha azoban képesek vagyunk elvonatkoztatni a klasszikus horror egyik nagy mesteréhez fűződő elvárásoktól, akkor a Lovecraft földjén egy tanulságos, remek hangulatú regénnyé válik.

A könyvből készült sorozat nyomon követhető az HBO GO műsorán.

Köszönöm a könyvet az Agave Kiadónak! Ha még nem döntötted el, hogy érdekel-e a történet, akkor lapozz bele!

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Kiemelt kép forrása: History

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.