Bíró Szabolcs: Szent György testvérei
Irodalom,  Könyvértékelések

Szent György testvérei és a feltörekvő Lackfi István

Nem is gondoltam, hogy ilyen szeretetteljes érdeklődéssel fogom nyomon követni első Anjou királyunk, Károly Róbert történetét Bíró Szabolcs tolmácsolásában. A Szent György testvérei a regényfolyam második trilógiájának nyitókötete egy új generáció ifjoncait vezeti fel a történelmi sorozat színpadára.

Sorozat a sorozatban. Jól ki van ez találva, ugyanakkor mindig fájdalmas, amikor egy történet ekkora időt ölel fel, hiszen el kell búcsúznunk a kiöregedett szereplőktől, és megnyitni a szívünket az új nemzedék előtt. Megmondom őszintén ennél az olvasásnál én még gyászoltam az előző részekben (Liliom és vér, Lángmarta dél, Az utolsó tartományúrig) megismert és elvesztett karaktereket, ez pedig felvezető jelleget adott ennek a kötetnek.

Az ajánló cselekményleírásokat tartalmazhat az előző részekből, kérlek ennek tudatában olvass tovább!

Bíró Szabolcs: Szent György testvérei

Könyv: Bíró Szabolcs: Szent György testvérei
Sorozat: Anjouk IV. rész
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés: 2017
Borító:  Földi Andrea
Oldalszám: 320
Műfaj: történelmi
Olvasási idő: 2 nap

Fülszöveg:

1326. ​Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli.
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól.

Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának negyedik része egyben egy új trilógia első kötete is, benne régi és új szereplőkkel, fénnyel és árnyékkal, sárral és ezüsttel, nyílt háborúval és udvari intrikákkal. Az aranyliliom szebben virágzik, mint eddig valaha, árnyékában pedig lassan felnő egy új nemzedék, hogy megvesse lábát ebben az erőre épülő, szép új világban.


“Lehet István bátyám akármekkora lovag, gondolta elégedetten, ilyen gyorsan és ennyire pontosan soha az életben nem fog tudni lőni.”


Még sosem írtam ilyen hosszan sorozatról az oldalon, mert vagy eluntam az olvasott könyveket a negyedik részre, vagy egyszerűen nem volt róluk új mondanivalóm a második, harmadik olvasott kötet után. Bíró Szabolcs sorozata viszont abszolút megérdemli a figyelmet és a szeretet. Azt gondolom, csak olyan könyvet lehet így olvasni, amit így is írtak. Az Anjouk sorozat lapjairól pedig nem is csöpög, de özönlik a történelem iránti mély tisztelet, az írás élvezete, a karakterek megformálásának aprólékos mozdulatai. Az Arany Visegrád trilógia első része hiába bizonyult az én ízlésem szerint rövidnek és felvezető jellegűnek az elkövetkező részek elé, nem tudtam nem teljes átéléssel olvasni és ragaszkodó szeretettel kötődni hozzá.

Érdeklődve figyeltem az új karaktereket, mint amikor a gyerekek bottal böködik a süniket és várják, hogy reagálnak (Kedves Gyerekek! Ne böködjétek a süniket bottal, mert utálják, és ha tehetnék, leharapnák érte a fél karotokat). Kíváncsi voltam és tartózkodó egyszerre, próbáltam felmérni, kik léphetnek elő első számú kedvenccé, és vajon ki töltheti be a Bátor Attila halálával keletkezett űrt a jövőben. Lack fia István elég erőteljesen pályázik a helyre, de frissen megjelent öccse, Pál is versenyben van. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy vonzódok az íjhoz. Ki tudja, voltam-e voltam előző életemben lóhátról hátrafelé nyilazó hun legény?

Károly Róbert negyedévszázada uralkodik, ekkorra sikerült biztosítania egy aránylag stabil, egységes országot, a magyarok sokat köszönhettek neki. Mintha azonban az ország és tartományai egészen másként gondolnák, újra meg újra felüti a fejét valahol egy elégedetlenkedő, vagy éppen túl nagy hatalomra pályázó úr, akit karddal kell megregulázni. Lackfi István hátborzongató hadvezérnek bizonyul, nem szívesen harcolnék ellene, annyi szent. Hol van már a száz embert irányító, nagyszájú, örökösen morgó férfi? A Károly Róbert által megalapított Szent György Lovagrend tagjává ütik, a király egyik legfontosabb hadvezérévé lép elő, aki családjuk nevének naggyá tételén dolgozik szakadatlan. Nem kis sikerrel.


“Ez a kor sem jobb vagy rosszabb, mint a régiek vagy az eljövendők (…) Nincs változás, csak a gyilkolásunk művészete válik egyre tökéletesebbé. Míg végül olyan jól ölünk majd, akár az Isten.”


És ha már – mai kifejezéssel élve – a karrierje sínen van, ideje volt, hogy asszonyt is szerezzen magának. Nem szerelemből persze, hanem olyan igazi széles csipejű menyecskét vesz el, aki alkalmasnak tűnik mokány Lackfi utódok világrahozatalára. Mondják, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad. Azért Lackfinak valaki elmondhatta volna, hogy friss házasság, rózsaszín szemüveg, egész napos ágyban hentergés ide vagy oda, újdonsült anyósunk szidalmazása nem épp a legjobb mód arra, hogy felmelegítsük a hitvesi ágyat. Ha már a szerelem nem melegítheti, megmarkolja kardját, hogy a harc lobbantson tüzet belsejében és a király parancsára seregével Havasalföldre indul rendet tenni.

Az én olvasatomban ez Lackfi könyve volt, sütkérezhetett a reflektorfényben. Azért kaptunk egy kis ízelítőt a királyi család életéből is, Péter, Bátor Attila hű fegyverhordozója mellé is szegődhettünk, a kötet végén pedig felvillan egy régi szereplő, akire nagyon kíváncsi vagyok és bízom benne, hogy egyre nagyobb és nagyobb “játékidőt” kap majd a további kötetekben. Nálam pallérozottabb elméjű, történelemben jártasabbak talán unják a nevek és a hozzájuk tartozó tisztségek újra és újra említését, nekem viszont pocsék a névmemóriám, így tárt karokkal üdvözöltem az ismétlést. A Szent György testvérei egy kellemesen rövid olvasmány, néhány délután alatt el lehet olvasni, mégis élményt hagy maga után és vágyakozást a következő részekre.

Elképesztően izgalmasnak találom, hogy Bíró Szabolcs nem csak ír a Szent György Lovagrend megalapításáról, de őt magát is lovaggá ütötték a rend fennállásának 690. évfordulóján, méghozzá Visegrádon. Kuriózum, hogy modern lovagként írja könyveit, amelyek reményeim szerint nem csak rám gyakorolnak hatást, hanem másokat is a történelem megismerésére ösztönöznek.

Tovább dübörög az Anjou-láz!

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.