Eldobható testek és Mrs Igazság, avagy irány a jövő

Mi történne, ha az emberi létezés szintet lépne és kilépve a hús börtönéből bármilyen nemű, korú, felépítésű testben élhetnénk tovább? Meg tudnánk-e őrizni valódi mivoltunkat vagy csupán silány, lélektelen másolataink keringenének szerverről szerverre az idők végezetéig? Brandon Hackett ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget legújabb regényében, az Eldobható testek lapjain.

A science fiction közel áll a szívemhez, mindig eszembe juttatja a call centeres múltamat, amikor hívások között Asimov: Robottörténetei és Bradbury: Marsbéli krónikája mentett meg a totális apátiától. Ezek jelentették a mentsvárat az irgalmatlanul unalmas és monoton munkából, a sokszor őrjöngő ügyfelek hangjától. Ami az űrben nem terjed, ugye. Mekkora mák!
Ugyan manapság egyre kevesebbet olvasok a műfajban, az Eldobható testek fülszövegén már megjelenése előtt megakadt a szemem. Nem véletlenül foglalkoztam vele a szeptemberi megjelenéseket taglaló cikkemben is, valahogy már akkor éreztem, hogy Hackett ezt a könyvet nekem (is) írta. Mióta belemásztam a zsánerbe tudom, hogy a robotok, a transzhumanizmus és a társadalmi sci-fi az, ami engem igazán meg tud fogni. Elképesztően izgalmasnak találom az ezen témák által felvetett problémákat, kérdéseket, amelyek egy igazán jó író keze alatt letehetetlen olvasmányokká növik ki magukat! Az Eldobható testek pedig épp ilyen volt!

Fülszöveg:

2338-ban ​a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.
Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.
A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.

---

“Az igazság tartja össze a Naprendszert, gondolta Vireni Orlando, miközben a Libra Igazságügyi Szervezet korvettjében ereszkedni kezdtek a Ganümédész hold Jupiterrel átellenes vízfelszíne felé.”

---

Bizonyos könyvek egyszerűen megszólítanak, olvasásuk már nem a szavak és mondatok egymásutániságából áll, hanem együtt lélegzek a szereplőkkel. Az Eldobható testek az első Hackett könyvem, és nem túlzok, öt oldal után tudtam, hogy imádni fogom. Nem kellett garancia, nem kellett az utolsó mondat ismerete, nem volt szükség ismerősök ajánlására, egyszerűen csak tudtam. Éreztem. Brandon Hackett megadta nekem azt az élményt, amikor kockáról kockára építhetek fel egy teljes világot a képzeletem univerzumának eldugott szegletében. Hiába volt nyitva a szemem, a betűk helyett film pergett a szemem előtt, folyamatosan az olvasottakhoz igazítva a vetített képeket. Rég át nem élt élményt tapasztaltam meg újra, még most is borzongok, ha eszembe jut. Ezt nem is lehet igazából leírni, csak átélni.

Az Eldobható testek az igazság különféle értelmezéseinek magva köré épül, megfejelve a tudat, mint test nélküli önálló entitás kérdésével. Mert kié az igazság és mi is egész pontosan? Objektív kellene, hogy legyen, mégis mindenkinek megvan a magáé társadalomtól, neveltetéstől függően. Talán vannak nagy, általános igazságok, de ezeket is leszögezte egyszer valahol valaki, majd hosszú évek, évszázadok alatt beépült a köztudatba, mint közerkölcs vagy hogy a lopás bűn. Azonban, ha a világ és az emberi létezés, mint olyan, gyökeresen megváltozik, akkor az igazság, ha nem is érvényét veszti, de kifordul addigi mivoltából, mert az egyik oldal igazságát is meg tudom érteni, meg a másik oldalét is. Ilyenkor mi van?

Brandon Hackett egy olyan világba nyit ablakot, ahol az emberiség kénytelen kelletlen maga mögött hagyta a Földet, kétmilliárd emberrel, kétmilliárd áldozattal egyetemben. Az új világot Melvin Kadek, az Exodus, az emberi civilizáció megmentésére létrehozott kivándorlási terv megalkotója, az asztopoliszok atyja irányítja. Személye megingathatatlanul ragyog egészen addig, amíg az igazságszolgáltatási szerv ügyésznője, Vireni Orlando bele nem gyalogol személyi kultuszába, ráborítva a kétmilliárd ember halálával megtöltött szaros bilit.

---

“Bárki nyomtathat magának otthon koronát, és általa szabadon csatlakozhattok hozzánk. Kiszabadulhattok a test évezredes börtönéből, és legyőzhetitek a halált, az emberiség legnagyobb ellenségét.“

---

Az sem sokat segít, hogy megjelenik a színen Kadek halottnak hitt felesége, Marion, kétszázmillió Földről kimenekített tudatmentéssel egyetemben. A magukat újhumánnak nevező emberek vádló, virtuális ujjukat Kadekre szegezik, mint az emberiség jókora százalékának önkényes elpusztítójára. Az újhumánok létezése masszív problémákat okoz az új világrendben. Felvetőik a kérdés, hogy illetnek-e emberi jogok egy szerverre feltöltött emberi tudatot? És ha szerez magának testet, miben változik a helyzet? Feláldozható-e egy jelentős kisebbség az emberi faj túlélésének oltárán? Milyen biztonsági réseket vet fel a digitálisan tárolt tudat, azon túl, hogy minden kódba bele lehet nyúlni, át lehet formálni? Ki az emberebb ember: akinek a tudatát mesterségesen létrehozott, mégis teljes mértékben szerves hús-vér testbe költöztetik, vagy egy hagyományos úton született ember, aki különféle biotikus beültetésekkel van telenyomva? A kérdések pedig sorjáznak kíméletlenül, agydolgoztatóan, én pedig magam elé bámulva próbáltam valamiféle választ keríteni rájuk.

Rengeteg remek megoldással találkoztam olvasás közben, imádtam többek között a beszélő neveket. Vegyük például a sherlockot, ami az emberi reakciók elemzésére kifejlesztett implant, vagy a paulingot, ami leegyszerűsítve egy olyan eszköz, ami optimális szinten tartja a test biokémiai működését. És természetesen ne menjünk el a Veritas és a Libra mellett sem, imádtam ezt a fajta kreativitást.

Számomra az Eldobható testek igazi érzelmi hullámvasút volt. Mindig fantasztikus olyan történetet olvasni, ami közben csak fél kézzel tartod a könyvet, a másikkal a fotel karfáját téped az izgalomtól. Máskor meg elszorult torokkal próbálod kibogarászni a lapon szertefolyó sorokat, hol dühödben, hol elszorult torokkal. Tökéletesen írja le, milyen hamar válik egy veszélyes idea által vezérelt tömeg megvadult csőcselékké, ahol elég egy szikra, ami lángra lobbantja az egész világot. Sajnos az ilyenfajta megmozdulásokat túl jól ismerjük, nem is kell háromszáz évet előreutazni a jövőbe. A nagy tömegeket egy erőteljes szónok vagy egy karizmatikus vezető mindig is veszélyesen tudta iránytani a történelem folyamán.

---

“Sok jó ember halt már meg a történelem folyamán az elveiért, mindenféle vélt és valós igazságokért. Bátrak voltak? Hősök? Esetleg ostobák? Ez sosem egyértelmű.”

---

Szerettem, hogy mindkét oldal gondolatait és érzéseit megismerhettük, megtudtuk, mi ösztönzi a két tábort. Ez a “nézőpontváltás” egyszerre volt megrázó és felrázó, a szükséges lépés ahhoz, hogy a könyv erősebb legyen, mintha egyoldalú történetmesélést kaptunk volna. Brandon Hackett remekül korteskedett az emberek és az újhumánok képviseletében is, a könyv végén pedig mindenki döntse el magának, hogy megkaptuk-e a várva várt feloldozást, vagy csak még több kérdés merül fel a jövőt illetően.

Sokan hiszik azt, hogy minden sci-fi regény érthetetlen tudományos majomkodás, ahol ha nincs minimum PhD fokozatunk biokémiából vagy mechanikából, akkor meg vagyunk lőve. Nektek üzenem, hogy olvassátok el az Eldobható testeket, ami gördülékeny, könnyed, de mégis fajsúlyos társadalmi science fiction, tökéletes belépő a tudományos fantasztikum világába. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni!

Köszönöm a könyvet az Agave Kiadónak! Ha a fenti ajánló alapján még sikerült eldönteni, hogy érdekel-e a történet, akkor lapozz bele a kiadó oldalán!

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu

---